Vučić: Szerbia és Svájc kereskedelme meghaladta az egymilliárd eurót, újabb olajtartalékokat szabadítanak fel

Vučić a sajtótájékoztató után lekíséri Parmelint a szószékről
Vučić a sajtótájékoztató után lekíséri Parmelint a szószékről (Fotó: Facebook)

2026. április 29. [20:58]

Betűméret:                     

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök kijelentette, hogy Guy Parmelin, a Svájci Államszövetség elnökének látogatása jelentős lendületet adott a kétoldalú együttműködésnek, és hogy a Szerbia és Svájc közötti kereskedelmi forgalom már meghaladta az egymilliárd eurót.

„Parmelin látogatása kivételes lehetőség számunkra. Az áruforgalom mellett óriási a szolgáltatási csere is, ahol jelentős többletünk van, elsősorban az IT-szektorban. Nagyra értékelik a nálunk dolgozó fiatal és tehetséges szakembereket, és már eddig is sokat fektettek be” – mondta Vučić a Blicnek adott interjúban.

„A kereskedelmi forgalom meghaladta az egymilliárd eurót. Ebben jelentős a svájci többlet, érdeklődésük tovább nő, de ez számunkra is előnyös, mert kiváló minőségű árut kapunk” – mondta Vučić.

Elmondta, hogy a svájci vállalatok mintegy 14 ezer embert foglalkoztatnak Szerbiában, és az ország körülbelül hárommilliárd eurós befektetéssel jelentős beruházó.

A tárgyalásokon szó esett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az együttműködés felgyorsításáról az innováció, a mesterséges intelligencia és a csúcstechnológia terén.

„Először beszéltünk a hadiipari innovációkról is, ami számunkra kiemelten fontos. Szó volt technológiaátadásról is, és arról, hogy kínai partnerekkel robotgyárat nyitnánk Šabacon” – mondta Vučić.

Kiemelte, hogy politikai témák is napirendre kerültek, többek között a párbeszéd fontossága, az LMBT-jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása.

Újabb olajtartalékok kerülnek piacra

Vučić bejelentette, hogy Szerbia újabb több tízezer tonna olajat bocsát ki a tartalékokból.

„Folyamatosan pótoljuk a készleteket, de ezt meg kell fizetni. Jelenleg 17 millió euró hiányzik ahhoz, hogy a korábban felhasznált mennyiséget visszapótoljuk” – mondta a Blic TV-nek.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Szerbia kedvezőbb helyzetben van más országokhoz képest, mivel rendelkezik kerozint előállító finomítóval, így kisebb fennakadásokkal szembesül, mint egyes nagyhatalmak.

„A tartalékok kulcsfontosságúak. Még nem nyúltunk a katonai készletekhez, ott is jelentős mennyiségű kerozin áll rendelkezésre. A rendszer működésében kulcsszerepe van a NIS-nek” – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy májusban meg kell oldani a NIS helyzetét, és erről tárgyalt Hernádi Zsolttal is.

„Minden a megszokott rendben halad, további egyeztetések lesznek az orosz és arab partnerekkel” – mondta.

Vučić reményét fejezte ki, hogy az új magyar kormány nem gördít akadályt a NIS privatizációs folyamata elé, és hozzátette: a kérdést a következő húsz napban rendezni kell.