Vučić: Szerbiát külső válság fenyegeti, egységre van szükség
2026. április 7. [15:31]
A hatóságok már rendelkeznek nyomokkal a Magyarkanizsa közelében történt gázvezeték-incidens ügyében, de még nem hozzák nyilvánosságra azokat – közölte Aleksandar Vučić. Az elnök szerint a gyanúsított katonai háttérrel bír, miközben Szerbiát súlyos külső válság fenyegeti, ezért egységre van szükség. A szerb elnök mai sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy 2024 novembere óta 154 alkalommal hívta tárgyalásra politikai ellenfeleit és a másként gondolkodókat, ám – mint mondta – azok nem éltek a lehetőséggel.
Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy a Magyarkanizsa közelében történt gázvezeték-incidens ügyében a hatóságok már rendelkeznek bizonyos nyomokkal, de addig nem hozzák nyilvánosságra a részleteket, amíg nem jutnak teljesen biztos következtetésre. Annyit azonban elárult, hogy az a személy, akinek a robbantást végre kellett volna hajtania, katonai rendfokozattal rendelkezett saját országa hadseregében, majd onnan – egyebek mellett – Szerbia területére szökött át. Vučić szerint a nyomok olykor félrevezetők lehetnek, ezért a vizsgálatot a hatáskörrel rendelkező állami szervek végzik, és csak akkor közölnek eredményeket, ha minden kétséget kizáróan megállapítható, ki állt a kísérlet mögött.
Az államfő hangsúlyozta:
ha a gázvezetékben valóban komolyabb kár keletkezett volna, Szerbia hónapokon át nem tudott volna gázt szállítani Magyarországnak, sőt bizonyos esetben a saját ellátása is veszélybe kerülhetett volna.
Egyúttal visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az eset összefüggésbe hozható lenne a magyarországi választásokkal vagy Orbán Viktor támogatásával. Kijelentette: személy szerint sosem titkolta, hogy jó véleménnyel van a magyar miniszterelnökről, de a hadsereget sem szerbiai, sem más ország választásaiba nem használná fel. Azt is mondta, éppen a magyarországi választások miatt közölnek a lehető legkevesebb információt az ügyről, nehogy politikai értelmezések szülessenek. Orbánt nagy vezetőnek nevezte, akinek szerinte meghatározó szerepe volt a szerbek és a magyarok közötti kapcsolatok javításában.
A pártokkal folytatott konzultációk jók és konstruktívak voltak
Vučić a pártokkal folytatott konzultációk után arról is beszélt, hogy Szerbiát elsősorban nem belső, hanem külső válság fenyegeti, ezért a társadalomnak minél egységesebbnek kellene lennie. Azt mondta, a megbeszélések jók, érdemiek és konstruktívak voltak, Tomislav Žigmanovval, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnökével pedig a tavankúti óvoda ügyéről is tárgyalt, amely szerinte hamarosan megoldódhat. Közölte azt is, hogy rendezni fogják annak a nőnek az ügyét, aki hidzsáb viselése miatt nem tud dolgozni, mert – mint fogalmazott – nem kíván olyan hatalom részese lenni, amely korlátozza a vallásszabadságot.
Az elnök ismét bírálta azokat, akik blokád alatt tartják az intézményeket, vagyis a tiltakozó egyetemistákat és polgárokat, mondván: az újvidéki tragédia óta 154 alkalommal hívott párbeszédre politikai ellenfeleket és másként gondolkodókat, de a többség nem fogadta el a felhívást. Szerinte ezzel nem őt, hanem az intézményeket, a demokráciát és végső soron önmagukat gyengítik. Úgy vélte, aki fél a párbeszédtől, az nem érdemli meg a polgárok bizalmát, és az ilyen politikai magatartás veszélyes „lemondáskultúrát” honosít meg. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is kész minden szereplővel tárgyalni, beleértve a blokádban lévő hallgatókat is, azzal a feltétellel, hogy névvel és felvállalt képviselettel érkezzenek az Elnöki Hivatalba.
A világot az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válsága fenyegeti
Vučić szerint Európát és a világot az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válsága fenyegeti, amely túlmutat az olajárakon, és hiányt okozhat a műanyagok, valamint számos stratégiai iparág számára fontos alkatrészek terén is. Azt mondta, erről minden érintettel tárgyalt, és a háborús konfliktus elhúzódására számít. Ezért bejelentette, hogy húsvét után összehívja a teljes kormányt és az összes illetékes szolgálatot, hogy felmérjék, mennyire felkészült az ország a közelgő válságra. A minisztereket és az állami vállalatok vezetőit arra kérte, közvetlenül az ünnep után térjenek vissza, és készüljenek fel a tanácskozásra. Egy kedvező adatot is említett: közlése szerint az infláció jelenleg 2,8 százalék.
A választásokról is szót ejtett az elnök
A választásokról szólva azt mondta, a nemzetközi ODIHR összes ajánlását elfogadják annak érdekében, hogy helyreálljon a bizalom a választási folyamat iránt. Úgy vélte, a választásokat követelők egy része valójában nem a győzelem reményében követeli a voksolást, hanem azért, hogy újabb utcai nyomást és „forradalmat” próbáljon előidézni. Szerinte ez nem fog megtörténni. A blokádban lévő hallgatókkal kapcsolatban azt mondta, hivatalosan is tárgyalásra hívja őket, ugyanakkor elvárja, hogy vállalt névvel és képviselettel üljenek tárgyalóasztalhoz.
Szerbia elnöke bocsánatot kért minden diáktól és polgártól Boris Bratina tájékoztatási miniszter „megbocsáthatatlanul rossz” kijelentése miatt, függetlenül attól, hogy az – mint mondta – kiragadott volt-e a szövegkörnyezetéből, és hangsúlyozta: sem a rendőrségnek, sem bárki másnak nincs joga diákokat megölni.
„Most hallok először Bratina úr kijelentéséről, és ha ez igaz, bocsánatot kérek minden diáktól ebben az országban. Bocsánatot kérek minden polgártól is. Ilyen kijelentés nem hangozhat el, függetlenül attól, hogy kiragadták-e a szövegkörnyezetéből vagy sem. Tizenöt hónapon át kitartottunk egészen Milica Živković (az a fiatal egyetemistalány, aki a közelmúltban kiesett a belgrárdi Bölcsészkar ötödik emeleti ablakából és szörnyethalt) haláláig, amelyért egyértelmű, hogy nem az állami szervek vagy a blokádot szervezők politikai ellenfelei felelősek. Elértük, hogy ne legyen egyetlen áldozat sem, ne történjen egyetlen tragikus esemény sem. Az én elnökségem idején senki sem fog diákokat ölni” – mondta Aleksandar Vučić.
