Ellenzék–EP-találkozó Belgrádban: Szankciós javaslatok, Jasenovac-vita és kölcsönös vádak
2026. január 23. [14:40]
Az európa-párti ellenzéki képviselők az Európai Parlament delegációjával tartott találkozó után azt mondták, hogy jelezték a delegáció tagjainak: az Európai Uniónak személyre szabott szankciókat kellene bevezetnie a Szerb Haladó Párt tisztségviselőivel szemben.
Hozzátették, hogy az EP-tagoknak mások elleni szankciók bevezetését is javasolták, köztük a bűnügyi rendőrség új igazgatója, Marko Kričko ellen.
Radomir Lazović a Zöld–Baloldali Front társelnöke szerint a megbeszélésen a szerbiai polgárok elleni „represszió”, az újvidéki Bölcsészettudományi Karon történt rendőri beavatkozás, a rendőrségi kinevezések, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsának megalakítása és az orosz szolgálatok befolyása is szóba került.
Az ellenzék azt kérte, hogy az EU a Nyugat-Balkán Növekedési Tervének forrásait szigorú feltételekhez kösse, az Európai Néppárt vizsgálja felül az SNS társult tagságát, és a „kisebb, pozitív változásokkal” ne fedjék el a problémák lényegét.
Đorđe Stanković, a Szerbiai Népi Mozgalom képviselője szerint Szerbia „soha nem volt ilyen távol” az EU-tól, az SNS pedig még messzebbre sodorja a szerbiai polgárokat az európai integráció gondolatától.
Borko Stefanović, a Szabadság és Igazságosság Pártjának képviselője felvetette, hogy EU-s megfigyelő misszió legyen jelen a közelgő szerbiai választásokon.
Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának képviselője pedig a Növekedési Terv forrásainak civil szervezetekhez és független médiumokhoz irányítását javasolta, bírálva azt, hogy az EU-s pénzeket megfigyelőszoftverekre használták fel.
Az Európai Parlament külügyi bizottságának (AFET) kilenctagú delegációja Belgrádban külön tárgyal a kormánypártokkal, az ellenzékkel és az öt proeurópai párt koordinációs csoportjával is.
Picula és az európai parlamenti képviselők megtekintették a jasenovaci kiállítást: Az EU antifasizmusra épül
Az európai parlamenti képviselők a szerb parlamentben megtekintették a Jasenovacról szóló kiállítást, cáfolva azokat az állításokat, melyek szerint kérték az előcsarnok elkerülését.
Tonino Picula, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője szerint az EU antifasiszta alapokon nyugszik, ezért nincs gondjuk az ilyen tárlatok megtekintésével, és elítélte a történelmi revizionizmus minden formáját.
Kovács Elvira is fogadta a delegációt
„Egy tartalmas és őszinte párbeszédet folytattunk Szerbia európai útjáról”, fogalmazott Facebook posztjában Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke és az Európai Integrációs Bizottság elnöke.
Mint írta: „Kiemeltem, hogy az uniós csatlakozás nem csupán stratégiai cél, hanem a stabilitás és a fejlődés záloga, ezért folyamatosan dolgozunk a szükséges reformok megvalósításán. Hiszek abban, hogy az ilyen személyes találkozók és közvetlen egyeztetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy hatékonyan képviseljük érdekeinket az európai porondon és közelebb hozzuk Szerbiát az Európai Unióhoz”.
Brnabić: Az EP missziója nem az európai értékeket képviseli, beavatkozik Szerbia belügyeibe
Ana Brnabić szerb házelnök azt állította, hogy az EP „tényfeltáró” missziója valójában nem tényeket akar megállapítani, hanem a tiltakozások szervezőit támogatja, és beleavatkozik Szerbia belügyeibe.
Közölte, hogy nem találkozik a delegációval, és bírálta, hogy szerinte a misszió egyoldalúan „kizárólag Šolak médiáján keresztül kommunikál”.
Az európai parlamenti képviselők delegációja ma Belgrádban különböző társadalmi szereplőkkel tárgyal a Szerbia EU-csatlakozási folyamatához kapcsolódó tevékenységekről, azokra a területekre és témákra összpontosítva, amelyeket az Európai Parlament tavalyi, Szerbiáról szóló két határozata emelt ki.
A delegáció tagjai – amelyet a portugál európai parlamenti képviselő, Marta Temido vezet – külön-külön találkoznak a média, a civil szervezetek, a kutatóközpontok, az akadémiai közösség és a hallgatók képviselőivel is.
Ana Brnabić korábban kijelentette, hogy nem találkozik velük, mert hivatalos látogatásra utazik Észtországba, de többször is megismételte: akkor sem találkozna az EP delegációjával, ha Szerbiában lenne, mivel nem egyeztettek vele a látogatás időpontjáról.
Az SNS képviselői „megdöbbentek”: Párbeszédet akartunk az európai parlamenti képviselőkkel, de nem kaptuk meg
A kormánypárti SNS szerint nem kaptak érdemi párbeszédet: kifogásolták a delegáció késését és a találkozó lerövidítését, valamint azt állították, hogy az EP-s álláspont inkább „ítélet”, mint kiegyensúlyozott értékelés.
Marina Raguš a Szerbiáról szóló EP-határozatot vitatta, de Picula objektivitását is megkérdőjelezte, és a hatalom álláspontja szerint a misszió az ellenzéket részesíti előnyben.
Az SNS a tiltakozások során történt rongálásokat és támadásokat is felhozta, és azt hangsúlyozta: külső szereplők ne határozzák meg, ki legyen Szerbiában kormányon. Az SPS részéről Dunja Simonović Bratić szintén tiszteletlenségnek nevezte a történteket.
