Lavrov: Oroszország érdekeinek megfelel, hogy a NIS-t a Mol vásárolja fel

(Fotó: Russian Foreign Ministry Press Service )

2026. január 20. [11:11]

Betűméret:                     

Kölcsönösen előnyösnek nevezte NIS részesedésének eladásáról szóló előzetes megállapodást Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„Ha a NIS-szel kapcsolatos, tegnap bejelentett megállapodás hátrányos lett volna az Orosz Föderáció számára, akkor nem jött volna létre. Ez mindenki számára teljesen nyilvánvaló. Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre mindenkivel” – mondta Lavrov a orosz diplomácia elmúlt évi eredményeiről tartott sajtótájékoztatón, amelyről a RT Balkan számolt be.

A miniszter hozzátette: Oroszország kész együttműködni az Egyesült Államokkal is ebben a kérdésben, és nyitott a balkáni országokkal való együttműködésre. Ugyanakkor bírálta az Európai Unió korábbi hozzáállását, amely – szavai szerint – azt sugallta, hogy amikor az EU egy kérdéssel foglalkozik, más szereplőknek „nincs keresnivalójuk” ott, utalva arra az időszakra, amikor Oroszország kész volt segíteni balkáni partnereinek.

Lavrov szerint Szerbia esetében nemcsak az a kérdés, miként működhet együtt Oroszország és az Egyesült Államok a Balkánon, hanem az is, hogyan viszonyul az EU Szerbiához.

Lavrov: Szerbiának felül kell vizsgálnia viszonyát az EU-val

A külügyminiszter külön is hangsúlyozta: "Szerbiának át kell gondolnia kapcsolatát az Európai Unióval. „Sokszor elhangzott, hogy Szerbia jövője az EU-ban van, az EU válasza pedig az volt: majd meglátjuk. Először ismerjék el Koszovót – vagyis alázzák meg önmagukat –, másodszor pedig maradéktalanul csatlakozzanak az EU minden külpolitikai lépéséhez, beleértve az Oroszországgal szembeni szankciókat” – fogalmazott Lavrov az éves sajtótájékoztatón, amelyről a Sputnik tudósított.

Felvetette a kérdést, hogy „vajon ez tisztességes-e Brüsszel részéről”, és emlékeztetett arra is, hogy az EU korábban – Federica Mogherini nyilatkozataira hivatkozva – azt üzente: Oroszországnak nem kellene beavatkoznia balkáni ügyekbe.

Lavrov szerint Szerbia érdekeit nem csupán az határozza meg, hogyan működhet együtt Oroszország és az Egyesült Államok a térségben, hanem az is, miként bánik vele az EU, amely – állítása szerint – a csatlakozás feltételeként a Koszovó elismerését és az Oroszország elleni szankciókhoz való csatlakozást követeli.