A "tanulni vágyó diákok" feljelentést tettek a Belgrádi Egyetem rektora ellen

Ez maradt a "tanulni vágyó diákok" után a szerb elnöki palota melletti parkban
Ez maradt a "tanulni vágyó diákok" után a szerb elnöki palota melletti parkban (Fotó: FoNet)
(Fotó: FoNet)

2025. március 17. [18:38]

Betűméret:                     

A Studenti 2.0, vagyis a "tanulni vágyó diákok" csoportja hétfőn, miután elképesztő mennyiségű szemetet hagyva maguk után, elhagyták a szerbiai elnöki hivatal melletti Pionír parkot, hétfőn feljelentést tettek a Belgrádi Egyetem rektora ellen.

A diákcsoport, amely azt állítja, hogy tanulni szeretne, közölte, hogy feljelentést tett Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora ellen. Állításuk szerint Đokić nem járt el a törvénynek megfelelően, mivel nem biztosította számukra az oktatást, ezért fordultak a hatóságokhoz. A közleményben hozzátették, hogy a diákok továbbra is a Pionír parkban maradnak.

Miloš Pavlović, a Belgrádi Orvostudományi Kar hallgatója, a "tanulni vágyó diákok" nevében kijelentette, hogy Đokić súlyosan megsértette a diákok oktatáshoz való jogát.

Pavlović szerint a rektor diszkriminációt követett el azáltal, hogy csak azokat a diákokat támogatta, akik blokkolták a Belgrádi Egyetem karainak működését, írja a FoNet.

"A diákok nagyon meg vannak ijedve, mert nem tudják, hogy teljes mértékben pótolhatják-e az elmaradt órákat, és elkerülhetik-e az akadémiai év elvesztését", mondta Pavlović.

Újabb büntetőfeljelentés várható

Pavlović azt is elmondta, hogy levelet küldtek a szerbiai orvosi karok dékánjainak, és választ kaptak a niši Orvostudományi Kar dékánjától, aki arról tájékoztatta őket, hogy az intézmény oktatási és tudományos tanácsa december 20-án úgy döntött, hogy a tanításnak folytatódnia kell. Ugyanakkor a Niši Egyetem rektorának értesítése alapján az vizsgaidőszakokat és oktatási tevékenységeket elhalasztották.

Erre reagálva Pavlović bejelentette, hogy 48 órán belül újabb büntetőfeljelentést tesznek a Niši Egyetem rektora ellen is.

"Nem adjuk fel. A továbbiakban is a Pionír park marad az állandó címünk", mondta Pavlović, ami elég furcsa, lévén, hogy hírügynökségi fotók tanúsága szerint a parkban csak a szemetet eltakarító dolgozók láthatók.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Garai László (*.*.44.120)
2025. 03. 18. [ 01:39 ]

A 15 életet követelő újvidéki előtető tovább szedi áldozatait: 250 000 indexet is maga alá temet - ennyien lesznek évvesztesek.