Stabil az elgázolt joghallgató állapota, a dékánok elítélték a támadást

2025. január 17. [10:23]
Az orvosok szerint stabil az állapota annak a joghallgatónak, akit tegnap gázoltak el a belgrádi tüntetésen. A járművezetőt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, és gyilkossági kísérlet bűntettével gyanúsítják.
A Belgrádi Egyetem valamennyi karának vezetősége közös nyilatkozatban a leghatározottabban elítélte a joghallgató ellen elkövetett „brutális” támadást, amelyet szándékosan elkövetett, erőszakos cselekményként jellemeztek. Hangsúlyozták, hogy ez az értelmetlen erőszakos tett nem csupán egy fiatal személy, hanem az egész tudományos közösség és az egyetemek által ápolt demokratikus értékek elleni támadás.
Egyúttal felszólították a hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek meg minden szükséges intézkedést a diákok biztonságának garantálása érdekében. Külön kérvényezték a rendőri jelenlét növelését az egyetemistatüntetések idején, hogy megelőzzék a hasonló fenyegetéseket.
A karok vezetői egyúttal felhívták a szerbiai közélet minden szereplőjét – különösen a politikai és pártfunkciókat betöltőket –, hogy tartózkodjanak az erőszakra uszító és megosztó nyilatkozatoktól. Felszólították őket, hogy egyértelműen és határozottan ítéljék el az ilyen megnyilvánulásokat, és lépjenek fel azért, hogy az ilyen diskurzus eltűnjön a politikai és társadalmi életből.
Ivica Dačić belügyminiszter közölte, hogy a gépjárművezetőt korábban több bűncselekmény miatt is nyilvántartásba vették, és hét alkalommal elítélték. Aleksandar Vučić szerb elnök szörnyűnek nevezte a belgrádi esetet, de elmondta azt is, hogy Újvidéken a tüntetés során egy idős nőt megaláztak és sérüléseket okoztak neki. „Minden érintettnek felelnie kell a tetteiért” – közölte az elnök szavait az RTS.
A gázolás miatt egyébként több településen is tüntettek tegnap a délután folyamán, és az esti órákban.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!