Vučić: Mindenkit arra kérek, hogy segítsen csökkenteni a feszültséget

„A stabilitásnak, a békének és az emberéletek védelmének nincs alternatívája”

Aleksandar Vučić
Aleksandar Vučić (Fotó: FoNet/Instagram)

2025. január 16. [20:20]

Betűméret:                     

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke ma mindenkit arra kért, hogy járuljon hozzá a feszültségek csökkentéséhez, és hangsúlyozta, hogy a stabilitásnak, a békének és az emberéletek védelmének nincs alternatívája, Szerbiát pedig meg kell óvni mindenféle destabilizációtól.

Vučić az Instagramon közzétett Buducnostsrbije nevű fiókján egy videóüzenetben elmondta, hogy két és fél hónap telt el az Újvidéken történt szörnyű tragédia óta, és az állam az ígéretei szerint elvégezte a dolgát.

„Az ügyészség lefolytatta a nyomozást, a rendőrség összegyűjtötte az összes információt, az ügyészség vádat emelt, és most a bíróságok döntésein van a sor. Közben tanúi lehettünk a tragédia kihasználásának is – ahogyan az lenni szokott – ugyanazon politikai szereplők által, akik csak a népakarat, a demokrácia és a választások nélkül szeretnének hatalomra jutni. Ez azonban nem fog gondot jelenteni, mert végül demokratikus módon, a népakarat kifejezésével fogjuk megoldani a helyzetet. Az viszont gondot jelent, ha a hallgatói konfliktusokat napokon keresztül a politikai ellenfelekkel szembeni erőszakra való felhívásként használják fel, és még nagyobb problémát jelent az, ami ma Belgrádban és Újvidéken történt” – mondta Vučić.

A következő történésekről számolt be Vučić:

Belgrádban egy 18 éves lányt súlyosan megsebesítettek, amikor valaki – Vučić szerint egy rendkívül felelőtlen személy – a lehető leggyorsabban próbált áthajtani egy blokkolt útszakaszon. „Az illetőt letartóztatták, őrizetbe vették, és a tettének legsúlyosabb minősítése alapján fogják felelősségre vonni” – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy ezzel egyidőben, vagy nem sokkal később, Újvidéken megalázó és bántalmazó incidens történt egy idős hölggyel szemben, akinek egyetlen „bűne” az volt, hogy el akart jutni a saját házához, illetve hogy másként gondolkodott, mint a tüntetők, akik lehettek volna akár az unokái vagy a gyermekei is. „Ez a csúnya és borzalmas kép, amelyben megaláznak és bántalmaznak egy idősebb embert, csupán azért, mert máshogyan gondolkodik, soha többé nem ismétlődhet meg hazánkban” – hangsúlyozta Vučić.

Azt is kijelentette, hogy minden egyes incidens elkövetőinek felelősséget kell vállalniuk tetteikért.

„Mindenkit arra kérek, és magam is csatlakozom ehhez, hogy a következő időszakban gondosan válasszuk meg szavainkat, hogy csökkentsük a feszültséget. Arra kérem azokat is, akik törvénytelen összejöveteleket szerveznek, hogy legalább informálisan tájékoztassanak minket arról, hol tervezik ezeket megtartani, hogy biztosítani tudjuk számukra a rendőri védelmet – legyen szó autók, buszok vagy más közlekedési résztvevők miatti veszélyről” – mondta Vučić.

Szerbia elnöke arra kérte a politikai szereplőket is, hogy gondolják át cselekedeteiket, mivel „a stabilitásnak, a békének és az emberéletek védelmének nincs alternatívája”.

„Meg kell őriznünk Szerbiát mindenféle destabilizációtól, és végül demokratikus módon kell meghoznunk minden döntést” – tette hozzá Vučić.

Az elnök biztosította, hogy a megsérült egyetemista lánynak, akinek szüleivel az egészségügyi miniszter beszélt, valamint az idős hölgynek, akivel ő maga is beszélt, mielőbbi gyógyulást kíván. „A legjobbakat kívánom nekik és családjaiknak. De vissza kell térnünk a munkához, és a problémákat a parlamentben és más intézményekben kell megoldanunk. Az intézmények erre valók. Szerbiának előre kell mennie, a jövő felé” – zárta gondolatait Vučić.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Realista (*.*.34.18)
2025. 01. 18. [ 21:08 ]

Már a gyerekeinket gázolják....csak szólok!Nem az első eset....


Tibor (*.*.62.173)
2025. 01. 18. [ 16:53 ]

Ennek a hatalomnak 13 éve volt,hogy a hatalmat úgy gyakorolja,mint azt Érett ifjú szeretné. Mostmár ideje lelépni....


Tibor (*.*.62.173)
2025. 01. 17. [ 16:49 ]

A cimre utalva: kezdhetnéd magad avval,hogy eltünsz az életünkből....


Érett Ifjú (*.*.184.120)
2025. 01. 17. [ 10:53 ]

Maradhat a jelenlegi hatalom, de a hatalmat az Alkotmánnyal és a törvényekkel őszhangban kell gyakorolni. Ez az egyetemisták követeléseinek az alapja is. Sajnos nem látok esélyt rá hogy ez a garnitúra erre képes lenne.