Egy hét alatt tízen haltak meg a szerbiai utakon

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

2024. október 22. [7:38]

Betűméret:                     

Tíz ember halt meg és 341 személy sérült meg közlekedési balesetekben egy hét alatt Szerbiában. Minden elvesztett élet felbecsülhetetlen, de az állam számára egy súlyos baleset költsége elérheti aká a 3,3 millió eurót is – mondta az RTS-nek Milan Ilić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökségtől. Ez évente átlagosan mintegy 4,1 milliárd eurót jelent. A súlyos sérültekkel járó baleset költsége közel félmillió euró, míg egy könnyebb sérüléssel járó eseté körülbelül 38.500 euró.

Szerbia 2015 és 2020 között 20,5 milliárd eurót veszített a közlekedési balesetek miatt. A közlekedési balesetek költsége a szerb GDP közel kilenc százalékát teszi ki, ami a legmagasabb arány Európában. Ezért Szerbia egy évvel ezelőtt elfogadta a Közlekedésbiztonsági Stratégiát.

Slaviša Lakićević rendőrezredes az RTS-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a legnagyobb problémát a járművek sebessége okozza, ami az esetek 42 százalékában közlekedési balesetek kiváltó oka. „Az előző időszakban nem értük el a Stratégia céljait, amelyek igen ambiciózusak voltak” – hangsúlyozta Lakićević. Hozzátette, hogy komoly problémát jelent a biztonsági övek használatának hiánya is, amit leginkább az első üléseken használnak (körülbelül 80 százalékban), míg a hátsó üléseken csupán 18 százalékban.

„Több mint 180.000 feljelentést tettünk tavaly az övek használatának elmulasztása miatt. Ha betartanánk a szabályokat, évente több mint 100 életet menthetnénk meg. Tavaly 286 sofőr halt meg balesetekben, és közülük a fele nem használta az övet. Emellett 81 utas is életét vesztette, és kétharmaduk szintén nem volt bekötve” – mutatott rá Lakićević. Hozzátette, hogy tavaly 134 gyalogos is meghalt, ebből 98 településen belül, 24-en pedig éppenséggel a gyalogátkelőhelyen, ahol a legbiztonságosabbnak kellene lenniük.

Milan Ilić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség munkatársa elmondta, hogy az Ügynökség javaslatot tett az új közlekedésbiztonsági törvénnyel kapcsolatban, miszerint büntetnék azokat a sofőröket is, akiknek utasai nem használják a biztonsági övet. „Ha készek vagyunk erre, növelhetjük a közlekedés biztonságát” – hangsúlyozta Ilić. Kiemelte továbbá, hogy bár az emberi élet felbecsülhetetlen, az Ügynökség egy külön metodológia alapján kiszámította azt is, hogy mennyi egy közlekedési baleset pénzben kifejezhető költsége. Mindent összeszámolva ez elértheti a 3,3 millió eurót is. „A Stratégia által kitűzött célokat nem sikerült elérni, különösen ha a kidolgozott metodológia alapján nézzük az emberi élet értékét. A halálos áldozatok számának csökkenését nem sikerült olyan mértékben elérni, ahogy szerettük volna” – tette hozzá Ilić. Szerinte szigorúbb büntetésekkel és megelőzéssel lehetne jobb eredményeket elérni.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
sistvan (*.*.62.248)
2024. 10. 22. [ 18:04 ]

Ez már olyan hogy már elfogathatatlan . lassan már az utcára se léphetünk ki bisztonságosan se gyalog se gépjármüvel .A sok évi tapasztalatom alapján sokszor láttam hogy nekem félre kell állnom akár az ut mellé is hogy elkerüljem az ütközést.Az aki meg enyire vadul hajt fékezze magát ne csináljon enber áldozatokat a közlekésben