Đurić: A legmagasabb szintű az együttműködés Szerbia és Magyarország között

(Fotó: MSP)

2024. október 1. [16:56]

Betűméret:                     

Marko Đurić szerb külügyminiszter ma a Berlini Folyamat külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel, s ez alkalommal is megerősítették a két ország rendkívüli baráti kapcsolatát, valamint megállapították: az újabbkori történelemben a két ország között a legmagasabb szintű kétoldalú együttműködést hozták létre.

Đurić köszönetett mondott a magyar külügyi tárca vezetőjének az erős és folyamatos támogatásért, amelyet Magyarország nyújt az európai integráció folyamatában Szerbiának – áll a szerb külügyminisztérium közleményében.

Đurić hangsúlyozta, hogy Szerbia elkötelezett a térség békéjének és stabilitásának megőrzése mellett, annál is inkább, mert ez politikai és gazdasági fejlődésének szükséges előfeltétele – írja a Tanjug.

A szerb külügyminiszter kifejtette, országa nagyra értékeli azt a megértést, amit Magyarország tanúsít a koszovói kérdés iránt, ugyanakkor emlékeztetett a szerbek emberi, politikai és gazdasági jogainak durva megsértésére Koszovóban.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a két ország gazdasági együttműködése nagyon dinamikusan fejlődik, és Đurić megjegyezte, hogy Szerbia tavaly először ért el szufficitet a Magyarországgal folytatott árucserében.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!