A téves irányra figyelmeztető útjelzőket helyeznek ki az autópályákon

(Fotó: Facebook / Goran Vesić )

2023. szeptember 18. [13:46]

Betűméret:                     

Mivel az utóbbi időben több olyan eset is előfordult, hogy valamelyik autópályán a forgalommal szemben hajtott fel egy gépjármű, a téves irányra figyelmeztető újabb útjelzőket helyeznek ki – közölte Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter. A Szerbia Útjai Közvállalat munkatársai elsőként az autópálya Belgrád környéki szakaszának le és felhajtó útjain helyezik ki a 1,5 x 2,5 méteres, feltűnő jelzéssel ellátott táblákat, a munkálatokat hétfőn a surčini leágazásnál kezdték.

Vesić véleménye, hogy a forgalommal szemben hajtók nem minden esetben véletlenül teszik ezt. Az utóbbi hetekben ugyanis többen virtusból, szándékosan hajtottak a menetiránnyal szemben, azt egyfajta bátorságpróbának tekintették, miközben életveszélynek tették ki embertársaikat és magukat is. Szerinte ez egy olyan jelenség, amivel az elkövetkezendő időben gyakrabban lesz dolga a hatóságoknak.

Azt is elmondta, hogy eddig is a törvényes rendelkezésekkel összhangban hívták fel az autósok figyelmét a helyes útirányra az autópályák mentén. Az újabb táblák pedig a már meglévőknél is nagyobbak, és még egyértelműbben figyelmeztetnek az esetleges téves haladási irányra. A miniszter szerint hosszútávon az jelenthetne megoldást erre a jelenségre, ha az autópálya nagy része be lenne kamerázva, és amennyiben valaki a forgalommal szemben haladna, az utak fölé kihelyezett digitális kijelzőkön azonnal megjelenne a figyelmeztetés. Ezzel a módszerrel időben tudnák értesíteni a gépkocsivezetőket az esetleges forgalmat lassító, vagy feltartó közlekedési balesetekre is, így azok még időben le tudnának lassítani. Habár már Vesić kiadta a rendelkezéseket a projekt megkezdéséhez, véleménye szerint a megvalósításra még éveket kell várni, mert először ki kell dolgozni az ehhez kapcsolódó tervdokumentációt, be kell szerezni a felszerelést, és ki kell fejleszteni a szoftvereket. (TV Prva, 021.rs)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Tamás
2023. 09. 18. [ 15:55 ]

Érdekes lesz... 80 százaléka Szerbiának nem tudja olvasni, nem használja a cirill írásmódot, az átutazó turistákról, ne is beszéljünk. Érdekes lesz!


olvasó
2023. 09. 18. [ 14:10 ]

Erről jut eszembe, hogy boldogabb lenne az utazó, ha például Topolyán egyértelmű táblák vezetnék az autósokat addig is, amíg a felújítások tartanak. Most elég zűrzavaros az állapot.