Ki kaphatja meg a koronavírus elleni gyógyszert, és az hogyan hat?

(Fotó: N1.rs)

2021. március 25. [11:09]

Betűméret:                     

Szerbiába 5800 adag amerikai gyártmányú Bamlanivimab nevű koronavírus elleni gyógyszer érkezett. Bojan Trkulja, az Innovatív Gyógyszereket Gyártók Egyesületének tagja elmondta, hogy ez az első, kimondottan koronavírus ellen kidolgozott gyógyszer.

“A gyógyszer úgy működik, hogy az antitesteket a különleges S-proteinen levő receptorral összeköti, amely egyébként lehetővé teszi a vírusnak, hogy bejusson a sejtbe, majd abban a pillanatban, amikor az antitestek összekötődnek az S proteinnel, a receptor már nem tudja biztosítani a vírus bejutásának a lehetőségét. Így a gyógyszer megakadályozza a vírus terjedését, vagyis a betegség súlyosbodását”- magyarázza Trkulja.

A gyógyszert 12 éves kor és 40 kilogrammos testsúly felett ajánlják, továbbá azoknak, akiknek a szervezetében kevesebb, mint 10 napja van jelen a vírus.

Hozzátette, a gyógyszer elsősorban a krónikus betegeknek készült, viszont nincs akadálya annak, hogy azok is használják, akik már felvették a védőoltást. A terápia egyszeri, infúzión keresztül adják, és olyan lehetséges mellékhatások jelentkezhetnek, mint a viszketés, szédülés, hasmenés.

“A gyógyszert az enyhébb és közepesen komoly tünetekkel rendelkező pácienseknek adjuk, hiszen az a célja, hogy megakadályozza a komolyabb betegség kialakulását, azt, hogy a páciens a kórházba kerüljön.”- mondta a szakember az N1-nek.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!