Vučić: Segítünk a magánszektornak, több milliárd eurót kapnak

Az államfő elbeszélgetett azokkal a vállalkozókkal is, akik a csomagokat biztosították
Az államfő elbeszélgetett azokkal a vállalkozókkal is, akik a csomagokat biztosították (Fotó: Tanjug)

2020. március 25. [17:07]

Aleksandar Vučić szerb államfő ellátogatott azokhoz az önkéntesekhez, akik segélycsomagot készítenek annak a 173 ezer belgrádi lakosnak, aki már elmúlt 65 éves, és akinek a nyugdíja kevesebb, mint 30 ezer dinár.

Az államfő beszélgetett azokkal a vállalkozókkal is, akik a csomagokat biztosították.

Vučić megköszönte a vállalatok tulajdonosainak a segítséget, majd közölte: hatalmas felelősségtudatról és a hazájuk iránti szeretetről tettek tanúbizonyságot.

Belgrádban regisztrálták a legtöbb megbetegedést, összesen 127-et. A fővárost Valjevo (41) és Niš (35) követi. Újvidéken 15, Nagykikindán 6 esetről tudnak. További adatok a covid19.rs címen.

A szerb elnök bejelentette, hogy az állam jelentős mértékben támogatja majd a vállalatokat és több milliárd eurót fordít a magánszektorra. Kiemelte, hogy komoly és nagymértékű támogató intézkedéseket készítenek elő a vállalatoknak, amelyek az állam hathatós támogatását élvezik majd.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!