További 54 személy tesztje lett pozitív a koronavírusra Szerbiában, összesen 303 fertőzött van

(Fotó: Tanjug)

2020. március 24. [18:02]

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ma közölte, hogy az elmúlt 24 óra alatt 94 személyt teszteltek a koronavírusra, közülük 54 eredménye lett pozitív.

A miniszter hozzátette, hogy 27-en vannak kórházban.

Két nap múlva áttérünk a koronavírus elleni harc új módjára

Lončar elmondta azt is, hogy két nap múlva Szerbia áttér a koronavírus elleni harc új módszerére, ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb számban tesztelik majd az embereket.

„Már elrendeltük minden egészségháznak, hogy erre a célra egy elkülönített objektumot használjanak, ahol van röntgengép és laboratóriumi felszerelés is a vérkép vizsgálatára. Ide fog jönni minden személy, akinek tesztelnie kell magát‟, nyilatkozta a sajtótájékoztatón Lončar.

Egészségügyi minisztérium: 54 újabb eset, összesen 303-an vannak

Szerbiában 54 újabb esetben állapították meg a Covid-19 vírust, ezzel pedig a fertőzöttek száma 303-ra nőtt, közölte ma a covid.rs honlapon az egészségügyi minisztérium.

Délután 15 óráig 94 személyt teszteltek, közülük 54 eredménye lett pozitív, 40 eredménye pedig negatív az új koronavírusra.

Az egyre több tesztelés mellett fontos a szociális távolságtartás

Az egészségügyi miniszter kiemelte azt is, hogy a tömeges tesztelésről szóló határozat értelmében azokat a személyeket fogják tesztelni, akiknek ezt tanácsolták az epidemiológusok.

Darija Kisić-Tepavčević járványügyi orvos elmondta, hogy a megnövekedett tesztelés mellett továbbra is fontos a szociális távolságtartás és az otthoni karantén, amely a koronavírus elleni harc alapja.

Lončar közölte, hogy az emberek tesztelése nem magánhatározat, hanem az epidemiológusok a kínai szakértőkkel együttműködve pontosan meghatározzák a tesztelésre vonatkozó eljárást és szabályokat.

Civil kórházzá alakul a VMA azok számára, akiknek nincs kapcsolatuk a koronavírussal

Az egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a VMA holnaptól civil kórházként fog működni, és oda küldik azokat a betegeket, akiknek nincs közük a koronavírushoz, a VMA helyett pedig a vírussal fertőzötteket a belgrádi Zvezdara városrészben található kórházba szállítják.

Lončar hozzátette, hogy már megkezdték a városi kórházban lévő betegek átszállítását a katonai kórházba (VMA).

A kínai orvosok a belgrádi vásár épületét javasolták

Lončar elmondta továbbá, hogy a kínai szakértőknek több belgrádi helyszínt is megmutattak, ahol fogadhatnák és elhelyezhetnék a koronavírussal fertőzött, de enyhébb tünetekkel rendelkező betegeket, a szakértők választása pedig a belgrádi vásár épületére esett, mivel itt megvannak egyes elengedhetetlen feltételek.

„A vásár épületét választották az ellenőrzés miatt, hiszen sok mindent kell ellenőrizni. Külön bejáratra van szükség a betegek, az orvosok, a nővérek és az egészségügyi személyzet számára, de van itt még néhány feltétel, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy teljesen biztonságos legyen a helyszín‟, közölte a miniszter.

Ne szedjenek gyógyszer saját elgondolásból!

Lončar felszólította a polgárokat, hogy saját elgondolásból ne szedjenek gyógyszereket, mert ezzel akár nagyobb kárt is okozhatnak, mint amennyi hasznuk lehet belőle.

„Saját elhatározásból ne szedjenek orvosságot. Főleg, ha azt a közösségi oldalakon olvasták. Arról hallottak-e, hogy melyek a kontraindikációk? Ne okozzanak maguknak nagyobb bajt‟, mondta az egészségügyi miniszter. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!