Hol a legöregebbek az autók Szerbiában? Átlagosan több mint 17 évesek

2019. november 8. [10:45]

Szerbiában egy autó átlagosan több mint 17 éves, a legfrissebb adatok szerint pedig a legtöbb használt autó több mint 14 éves.

Csak az idén 115 ezer használt autó érkezett Szerbiába. Ennek 44 százalékában, vagyis 50 600 gépkocsiban Euro 3-as motor volt és 14 évesnél öregebb volt, derül ki a Cube Team vállalat felméréséből, amely a szerbiai jármű- és alkatrészimportőrök társulásának hivatalos partnere. A legkedveltebb modellek az Opel (Astra és Corsa), azután a Volkswagen (Golf és Passat) és a Peugeot.

Ha a gépjárművek régiónkénti korát nézzük, néhány közép-, kelet- és dél-szerbiai város feketelistán van. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség adatai szerint Prokuplje és Leskovac polgárai hajtják a legidősebb (átlagosan 20,7 éves) járműveket. Rögtön utánuk a pirotiak, a vranjeiek és a zaječariak következnek, írja a Blic.

A legfiatalabb autókat a belgrádiak vezetik (átlagosan 13,3 éves). Szerbia többi része a vörös zónában van, ahol a járművek átlagosan 16,1-19,8 évesek. A főváros esetében a cégek javítanak az átlagon, azok vásárolnak ugyanis leggyakrabban új gépjárműveket.

Milan Belin, a szerbiai jármű- és alkatrészimportőrök társulásának munkatársa a Blic napilapnak úgy nyilatkozott, a statisztika megdöbbentő. Véleménye szerint ezek azok a járművek, amelyek már nem érnek semmit, és hajtani se lenne őket szabad, ugyanis ezek az autók környezetszennyezőek, „mivel a tulajdonosok a járművek többségéből eltávolítják a katalizátorokat, amelyek javítása drága, s ha hozzátesszük, hogy mennyi ember hal meg légszennyezettség következtében, illetve mennyibe kerül a kezelésük, se ökológiai, se gazdasági szempontból nem indokolt az ilyen behozatal”. Hozzátette, a társulás évek óta tárgyal erről a problémáról a környezetvédelmi minisztériummal és miniszterrel.

„Javasoltuk, hogy szén-dioxid-kibocsátási illeték bevezetésével gátolják meg az öreg használt autók behozatalát. Ha valaki valóban ilyen autót akar vezetni, fizessen további illetéket. Azért javasoltuk ezt, mert az Európai Uniótól olyan jelzés érkezett, hogy nem szabad korlátozni a szabad piacot. Azonban, mióta Montenegró megtiltotta az Euró 3-as motorral rendelkező járművek importálását, nincs akadálya annak, hogy mi is megtegyük” – hangsúlyozta Belin.

A Blic napilap cikke szerint, ha Szerbia megtiltja az Euro 3-as motorral rendelkező használt autók behozatalát, a polgárok egy olyan autóért, amelynek ára ma 3000 euró körül van, legalább 500 euróval fognak többet fizetni, a behozatali autó kora pedig legfeljebb 14 év lehet. Az új intézkedés értelmében a használt autók Euro 4-es szabvánnyal kellene, hogy rendelkezzenek, amelyek gyártása 2005 júniusában kezdődött.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!