Vučić: Jövőre is lesz bér- és nyugdíjemelés

Aleksandar Vučić

2019. október 20. [14:40]

Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap a Prva TV reggeli műsorának vendégeként számos aktuális témáról beszélt, többek között az ország gazdasági távlatairól is, s leszögezte, van elég pénz az államkasszában, így jövőre is lesz bér- és nyugdíjemelés.

„A mostani emelést követően az átlagnyugdíj 25 ezer dinár. Büszke vagyok arra, hogy a minimálbér most meghaladja a 30 ezer dinárt, holott, amikor átvettem a hatalmat, 16 ezer dinár volt. Több mint 360 ezer embernek lesz magasabb a fizetése 11 százalékkal” – mondta Vučić. Hozzátette, az állam hamarosan előáll a 10 milliárd euró értékű nemzeti beruházási tervvel.

Az államfő arról is beszélt, hogy november elején megnyílik a Bulgária felé vezető autópálya.

Vučić Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tegnapi látogatásáról, valamint az elkövetkező években megvalósítandó megállapodásokról is szót ejtett. Elmondta, tegnap az orosz féllel megállapodást írtak alá a Valjevo és Vrbnica, vagyis a montenegrói határ közötti vasútvonal egy részéről. Hozzátette, „három-négy éven belül tökéletes állapotban lesz az egyik legfontosabb szerbiai vasút, vagyis teljesen felújítják a Belgrád és Bar közötti vasúti folyosót”.

Az orosz miniszterelnök látogatása során a katonai együttműködésről is tárgyaltak. Vučić elmondta, az elmúlt hat évben jelentősen nőtt a szerb hadsereg kapacitása, több repülőt is beszereztek, s az orosz féllel való tárgyalást követően további fejlesztésekre lehet számítani a hadseregnél. (B92)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!