Brnabić találkozott Merkellel Berlinben

Katonai tiszteletadással fogadták a szerb kormányfőt
Katonai tiszteletadással fogadták a szerb kormányfőt (Fotó: Tanjug)
(Fotó: Tanjug/AP)
(Fotó: Tanjug/AP)

2019. szeptember 18. [15:01]

Betűméret:                     

Ana Brnabić szerb kormányfő ma Berlinben találkozott Angela Merkel német kancellárral, akivel a politikai és gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalt.

Merkel ünnepélyesen fogadta Brnabićot, felcsendült mindkét ország himnusza és katonai tiszteletadással fogadták a szerb kormányfőt.

A munkajellegű találkozó 13 óra 30 perc körül kezdődött, amely után Brnabić és Merkel is nyilatkozott a sajtónak.

A szerb kormányfő tegnap érkezett kétnapos berlini látogatásra. Előbb Mario Ohovennel, a német vállalatok szövetsége elnökével találkozott, akinek bemutatta Szerbia jogi és adóügyi rendszerét, amellyel az ország az innováció és a tudás irányába szeretné elmozdítani gazdaságát.

A Merkellel folytatott tárgyalás után Brnabić talákozik a családi vállalatok szövetségével és a BITKOM igazgatójával is.

Szerbia Németországgal, legjelentősebb gazdasági partnerével folytatott külkereskedelmi árucseréje közel öt milliárd euró. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!