Szerbia jövőre bevezetheti a kötelező sorkatonai szolgálatot

(Fotó: 021.rs)

2019. július 16. [11:20]

Betűméret:                     

Minden valószínűség szerint Szerbia jövőre ismét bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot, írja a Tanjug a belgrádi sajtóra hivatkozva, és közölte, hogy erről egy éve folynak a tárgyalások.

Miroslav Lazanski katonai elemző elmondta, hogy Szerbia számára hiányt jelent a katonaság, hiszen a hivatásos katonák életkora meghaladja a 30 évet, és nem tudnak fizikailag minden feladatot teljesíteni.

„Szerbiának szüksége van képzett tartalékos katonaságra és hadseregre. Minden eddigi összetűzés rámutatott arra, hogy azok a katonák a legjobb harcosok, akik teljesítették a katonai szolgálatot”, mondta Lazanski.

Szerinte Szerbia minden valószínűség szerint megtartja majd a kombinált rendszert, vagyis a katonaság egy részét a hivatásos katonák fogják alkotni, másik részét a szerződéses katonák, a harmadik részt pedig a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítő személyek.

Aleksandar Radić hadi elemző szerint olyan modellt kellene találni, amely megfelel Szerbia szükségleteinek és a mai idők elvárásainak.

„Nincsenek meg a feltételeink, de a pénzük sem ahhoz, hogy ezt úgy csináljuk mint egykor, amikor még létezett a Jugoszláv Néphadsereg. Én a kötelező sorkatonai szolgálat mellett vagyok, de nem mindenki, hanem meghatározott emberek számára. Senki sem kényszerítheti rá az embereket, hogy bevonuljanak, de azok a fiatalok, akik önként szolgálnának, nem végeznének marginális jellegű feladatokat, mint amilyen az udvar rendbetétele”, fogalmazott Radić.

Szerinte ha ismét bevezetnék a kötelező katonaságot, az csak a 18 és 26 év közötti fiatalokat érintené, és nem hívnák be az idősebb személyeket.

„Azok a férfiak, akik nem töltötték le a katonai szolgálatot, a tartalékos egységek rövidített kiképzésén vennének részt”, tette hozzá a hadi elemző. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Laci
2019. 07. 19. [ 16:30 ]

Minek? Ja,hogy Magyarországot kivéve(?)egy szomszédunkkal sem vagyunk jóban???


Pajti
2019. 07. 16. [ 13:20 ]

A sorkatonaságnak akkor van értelme ha a hazának van becsülete!