Éhségsztrájkba kezdenek a málnatermelők: A felvásárlók zsarolnak bennünket és meggazdagodnak

(Fotó: Pixabay)

2019. július 15. [17:39]

Betűméret:                     

Dobrivoje Radović, a szerbiai málna- és szedertermelők egyesületének elnöke kijelentette, hogy a szervezet igazgatóbizottságának tagjai holnap 11 óra 55 perckor éhségsztrájkba kezdenek a málna alacsony ára miatt.

Radović a Betának elmondta, hogy a legnagyobb felvásárlók 140-150 dinárt kínálnak a málna kilójáért, annak ellenére, hogy az illetékes bizottság számításai szerint a málna legalacsonyabb előállítási ára 173 dinár kilogrammonként, és ez nem tartalmazza sem a béreket, sem a szállítási költségeket.

„A legnagyobb felvásárlók a Sirogojno Company és a Stanić hűtőházak, zsarolnak bennünket és alacsonyabb árat kínálnak a málnáért, mint amennyit az valóban ér, és ennek a gyümölcsnek a kivitelével vastagon megszedik magukat, a parasztok szenvedésén gazdagodnak meg‟, mondta Radović.

Szerinte a termelők elégedetlenek amiatt, hogy a kereskedelmi minisztérium nem kapcsolódott be a probléma rendezésébe, valamint több alkalommal is beszélgetésre invitálták Aleksandar Vučić államfőt és Ana Brnabić kormányfőt, de egyikük sem reagált a meghívásokra.

Radović közölte: a termelők elkeseredettek, egyesek azzal fenyegetőznek, hogy le fogják vágni az ujjukat a tiltakozás jeléül.

„Három éve dolgozunk veszteséggel, miközben a kereskedők degeszre keresik magukat. A hegyvidéki területeken nem tudunk mással foglalkozni, csak burgonyatermeléssel, állattenyésztéssel és málnatermeléssel. Így csak az marad, hogy felhagyjunk mindennel, és mi is külföldre vándoroljunk‟, mondta Radović és hozzátette: ebben az országban csak gazdagok és nyomorultak vannak, a tisztességes munkából pedig nem lehet megélni. (Beta)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Alfonz
2019. 07. 16. [ 06:53 ]

Az összefogás hiányának ez az ára. Ha a termelőknek lenne közösen felépített hűtőházuk és "kiviteli engedélyük", akkor megoldódna a helyzet. Ez vonatkozik a búzára és egyéb terményekre is. Összefogás emberek, és kikerülni a viszonteladókat, ahol csak lehet. Sajnos az "összefogás" szó a termelőknél ismeretlen fogalom. Az éhségsztrájk nem megoldás, csak figyelemfelkeltésre jó.