Gázvezeték kiépítését tervezik Belgrád és Banja Luka között

(Fotó: RTV)

2019. május 23. [12:34]

Betűméret:                     

Aleksandar Antić szerb energetikai miniszter kijelentette, hogy a Szerbián áthaladó Török Áramlat-gázvezetéknek lesz néhány olyan pontja, amelyek kivezetnek az országból. Ennek a projektnek a folytatásaként pedig a Belgrád és Banja Luka közötti gázvezeték kiépítését tervezik.

A Török Áramlat Szerbián áthaladó szakasza 403 kilométer és Zaječarnál érkezik az országba, majd Horgosnál távozik, 23 község érintésével.

„A következő lépés a Belgrád és Banja Luka közötti gázvezeték kiépítése”, jelentette ki Antić a Pink televíziónak.

Antić elmagyarázta: ha a Török Áramlatról van szó, van néhány prioritás. Az első prioritás a törzsudvarnoki tározó befogadóképességének a megnövelése 450 millió köbméterról 750 millió köbméterre.

Tervben van a szerbittabéi gáztározó befogadóképességének a növelése is, majd a Pancsovánál lévő tároló bővítése, tette hozzá a miniszter.

A Török Áramlat szerbiai kiépítésével kapcsolatban Antić elmondta:ennek a projektnek köszönhetően jobban ki tudják majd elégíteni az ország iparának igényeit, valamint arra ösztönzi majd a külföldi beruházókat, hogy Szerbiában fektessenek be. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Béla
2019. 05. 24. [ 19:33 ]

Na,azt a banja lukai gázt is mi fogjuk fizetni....