Szerbia egész területéről behívják a tartalékosokat, megkezdődött a kiképzés

(Fotó: Blic)

2019. február 28. [11:47]

Betűméret:                     

Szerbia egész területén tartalékos kiképzésen kell részt venniük azoknak a polgároknak, akik nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot. A katonaságban ezt az újdonságot a törvénnyel magyarázzák, amely az elemzők szerint ellentmondásos.

Ilyen kiképzést tartanak jelenleg Vranjéban, hiszen a vonatkozó törvény szerint minden személyt, aki betöltötte a 30. életévét, a tartalékos egységekbe sorolják függetlenül attól, hogy letöltötte-e a katonai szolgálatot vagy sem.

„Az első csoport tavaly október végén vett részt a képzés első részén Leskovacon, ugyanez a csoport pedig március elején részt vesz a kiképzés második részén. A kiképzés ideje változó, de átlagosan 15 napig tart”, mondta Igor Milanović, a védelmi minisztérium niši körzeti központ vranjei részlegének vezetője.

Katonakötelesnek számít mindenki, aki nem töltötte be a 65. életévét. A tartalékosokról szóló új rendeletet azután vezették be, hogy 2011 óta már nem kötelező a katonai szolgálat.

Katarina Đokić, a biztonságpolitikai központ kutatója szerint a sorkatonai szolgálatról szóló törvény ellentmondásos, mert több módon lehet értelmezni.

„A törvényt úgy is lehet értelmezni, hogy minden férfi, aki betölti a 30. életévét, tartalékos lesz, függetlenül attól, hogy teljesített-e fegyveres katonai szolgálatot, civil szolgálatot, vagy pedig nem teljesített semmilyen szolgálatot”, véli Đokić, aki szerint az is kérdéses, hogy mit tudnak megtanulni a tartalékosok a kiképzés 25 napja alatt. (Blic)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!