Brnabić: Szerbia nem szegte meg a CEFTA-egyezményt

(Fotó: N1)

2018. december 5. [14:02]

Betűméret:                     

Ana Brnabić szerb kormányfő tagadta, hogy Szerbia megszegte a CEFTA-egyezményt, majd hozzátette: naiv volt, amikor abban bízott, hogy Edi Rama albán kormányfő figyelmezteti Pristinát, hogy térjen jobb belátásra a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árura kivetett adó kapcsán.

„Egyetértek Ramával abban, hogy beismerte: nem normális az adó 100 százalékos megemelése”, közölte Brnabić a sajtótájékoztatón, viszont elvetette Rama állítását, mely szerint az adó bevezetése annak a következménye, hogy Szerbia megszegte a CEFTA-egyezményt.

Brnabić szerint nem normális, hogy a 21. században a termékeknek van nemzetisége, és hogy az emberek kekszet égetnek el, mert az szerb, a Koszovóban élő szerbeknek pedig az új évre és karácsonyra nem lesz fűtésük, élelmük és gyógyszerük.

„Jelentkezett-e az Európa Tanács az emberi jogok megszegése miatt? Nem tudjuk, hogy mennyi tüzelővel rendelkezünk az iskolák és kórházak fűtésére”, mondta Brnabić a szerb kormány épületében megtartott sajtótájékoztatón.

A szerb kormányfő elmondta, hogy Szerbia továbbra is várja a magyarázatot, hogy a külön adó bevezetésére azért került-e sor, mert Koszovónak nem sikerült csatlakoznia az Interpolhoz, vagy azért mert Szerbia állítólag megszegte a CEFTA-egyezményt.

Brnabić elmondta: Pristina azt rója fel Szerbiának, hogy megszegte a brüsszeli egyezményt az energetika terén, hiszen abban az áll, hogy amikor megalakítják a szerb községek közösségét (ZSO), akkor ez a közösség szerb vállalatokat jegyezhet be Koszovó északi részén, viszont a közösséget még mindig nem alakították meg.

A szerb kormányfő közölte, hogy tegnap a szerb tárgyalócsoport első alkalommal tárgyalt nem hivatalosan az Unmik képviselőivel azokról a követelésekről, amelyeket ő intézett november 27-én a CEFTA-hoz.

„A következő lépésben Szerbia javasolja, hogy mikor és hol legyen a találkozó, ezt az elkövetkező 24 órában meg is teszi”, mondta a kormányfő.

Szerbia havonta 42 millió eurót veszít a pristinai adók miatt

Szerbia havonta 42 millió eurót veszít a pristinai adók miatt, jelentette be Brnabić.

„Ez a veszteség semmi ahhoz képest, hogy a Koszovóban élő szerbek mennyit vesztenek Pristina értelmetlen döntése miatt”, mondta a szerb kormányfő, aki szerint a Koszovóban élő szerbek most még kevésbé érzik magukat biztonságban, mint november 6-án és 21-én, amikor bevezették a 10, majd a 100 százalékos adóemelést.

A szerb kormányfő hozzátette: szinte minden albán terméket szerbiai alapanyagból állítanak elő.

Két hét alatt 49 teherautó érkezett Koszovóba Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából

A különadó bevezetése óta, vagyis az elmúlt két hét alatt 49 teherautó érkezett Koszovóba Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából, összesen 140 ezer euró értékű áruval, közölte Adriatik Stavileci, a koszovói vámőrség szóvivője.

Szerbiából 38, Bosznia-Hercegovinából 11 teherautó érkezett.

A szóvivő szerint a teherautók főként nyersanyagot szállítottak.

A külön adó bevezetése előtt mintegy 100 teherautó érkezett Szerbiából.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!