Šarčević: Egészségesebb uzsonna lesz az iskolákban

(Fotó: 021.rs)

2017. október 12. [15:45]

Betűméret:                     

Mladen Šarčević oktatási miniszter létrehozott egy csoportot, amely a tanulók étkeztetésének reformjával foglalkozik majd.

Večernje novosti szerint az első lépésben begyűjtik az iskolákra vonatkozó adatokat, vagyis hogy hány intézmény rendelkezik konyhával, hol vannak azok használatban, és hol van szükség felújításra és a felszerelés bővítéséra.

Šarčević a Novostinak elmondta: megtesznek mindent, hogy a diákok étkeztetése teljes mértékben az oktatási rendszer részévé váljon, ezt pedig az iskolai konyhákon, a vendéglátóipari iskolákon, illetve az egyetemista- és diákközpontok éttermein keresztül szeretnék megvalósítani, amelyekben elkészítenék az iskolába járó diákok uzsonnáját. Ezzel megakadályoznák az olyan eseteket, mint amilyen nemrég történt Belgrádban, ahol az egyik cég szalmonellával fertőzött ételt készített az általános iskolások számára.

Šarčević hangsúlyozta, hogy külön problémát jelent a közbeszerzés, amely arra kötelezi az iskolákat, hogy a legolcsóbb ajánlatot fogadják el.

A miniszter bejelentette azt a projektet is, amellyel az egészséges táplálkozást népszerűsítenék a mezőgazdasági minisztériummal karöltve, a tervek szerint pedig bevezetnék az „iskolai gyümölcsöt” és az „iskolai tejet” is.

„Megpróbálunk a diákok egy részének gyümölcsöt és tejterméket tartalmazó uzsonnát biztosítani ingyenesen, a többiek számára pedig a legalacsonyabb áron. Az étel a legjobb minőségű, a legegészségesebb és legtáplálóbb lesz”, jelentette be Šarčević.

„Szeretnénk megtanítani a tanulókat arra, hogy mennyire fontos az egészséges táplálkozás, hogy az iskolákban ne chipset és édességet áruljunk. Nincs ellenvetésem a péksütemények ellen, de ellenőrzött mennyiségben”, közölte a miniszter.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!