Bajnokok Ligája – Győzelmet ért Szoboszlai gólpassza
2025. november 5. [7:58]
A Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1–0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán, a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójának keddi játéknapján.
A magyar válogatott csapatkapitánya a kezdőcsapatban szerepelt, és a 61. percben szabadrúgás után tökéletesen ívelte Alexis Mac Allister fejére a labdát. Az argentin középpályás megszerezte a vezetést – és mint később kiderült, a három pontot érő gólt is. A meccskeret másik liverpooli magyarja, Kerkez Milos a 88. percben lépett pályára.
A hatszoros Bajnokok Ligája-győztes Bayern München az első félidőben leiskolázta idegenben a címvédő Paris Saint-Germaint, és Luis Díaz duplájával a 32. percben már 2–0-ra vezetett. Aztán a kolumbiai támadó az első játékrész hosszabbításában felelőtlenül próbálta szerelni Achraf Hakimit – a hazaiak marokkói védője meg is sérült –, a VAR-vizsgálat után pedig a játékvezető kiállította a Bayern légiósát. A házigazda tehát a teljes második félidőt emberelőnyben futballozta végig, de csak a portugál João Neves 74. percben szerzett góljával volt eredményes, így a forduló előtt két százszázalékos csapat összecsapása után a bajorok örülhettek, írja az MTI.
Csaknem hasonló eset történt Londonban is, ahol a házigazda Tottenham Hotspur 2–0-ra vezetett a második félidő elején, de az első gólt szerző Brennan Johnson az 57. percben elkövetett szabálytalansága, illetve a videóellenőrzés után piros lapot kapott. Csakhogy a dán Köbenhavn képtelen volt élni a lehetőséggel: emberelőnyben további két gólt kapott, az angolok pedig Richarlison 92. percben elrontott büntetőjét is elbírták.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccseit március 10–11-én, illetve 17–18-án rendezik. A negyeddöntők április 7–8-án és 14–15-én lesznek, az elődöntők április 28–29-én, valamint május 5–6-án.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án, 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló
Atlético Madrid (spanyol) – Union Saint-Gilloise (belga) 3–1 (1–0)
gól: J. Álvarez (39.), Gallagher (73.), M. Llorente (96.), ill. Sykes (80.)
Bodö/Glimt (norvég) – AS Monaco (francia) 0–1 (0–1)
gól: Balogun (43.)
piros lap: Gundersen (81., Bodö/Glimt)
Juventus (olasz) – Sporting Lisboa (portugál) 1–1 (1–1)
gól: Vlahovic (34.), ill. Araújo (12.)
Liverpool (angol) – Real Madrid (spanyol) 1–0 (0–0)
gól: Mac Allister (61.)
Olympiakosz (görög) – PSV Eindhoven (holland) 1–1 (1–0)
gól: Martins (17.), ill. Pepi (93.)
Paris Saint-Germain (francia) – Bayern München (német) 1–2 (0–2)
gól: Neves (74.), ill. Díaz (4., 32.)
piros lap: Díaz (45+7.)
Tottenham Hotspur (angol) – FC Köbenhavn (dán) 4–0 (1–0)
gól: Johnson (19.), Odobert (51.), Van de Ven (64.), Palhinha (67.)
piros lap: Johnson (57.)
Korábban:
Slavia Praha (cseh) – Arsenal (angol) 0–3 (0–1)
gól: Saka (32. – 11-esből), Merino (46., 68.)
SSC Napoli (olasz) – Eintracht Frankfurt (német) 0–0
Szerda:
Pafosz (ciprusi) – Villarreal (spanyol) 18.45
Qarabag (azeri) – Chelsea (angol) 18.45
Ajax Amsterdam (holland) – Galatasaray (török) 21.00
Club Brugge (belga) – FC Barcelona (spanyol) 21.00
Internazionale (olasz) – Kajrat Almati (kazah) 21.00
Manchester City (angol) – Borussia Dortmund (német) 21.00
Newcastle United (angol) – Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
Olympique Marseille (francia) – Atalanta (olasz) 21.00
Benfica (portugál) – Bayer Leverkusen (német) 21.00
