Legalább egy évre eltiltatná Jannik Sinnert a WADA

Jannik Sinner
Jannik Sinner (Fotó: FoNet/AP)

2024. szeptember 28. [13:39]

Betűméret:                     

Legalább egy évre szóló eltiltást kért Jannik Sinnerre, a férfi tenisz-világranglista vezetőjére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) augusztus 20-án jelentette be, hogy felmentették az olasz játékost a doppingvádak alól azt követően, hogy márciusban az Indian Wellsben rendezett tornán kétszer is pozitív lett a doppingtesztje, de már akkor hozzátették, hogy a döntés ellen a WADA fellebbezhet a svájci székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.

A doppingellenes szervezet szombaton jelentette be fellebbezését, és közölte, hogy egytől két évig terjedő eltiltást kér az amerikai nyílt bajnokság győztesére.

Sinner szervezetében egy teljesítményfokozó hatású anabolikus szteroidot találtak tavasszal, de az ITIA megállapította, hogy nem az olasz sportoló a hibás, ugyanis a gyógytornásza olyan spray-vel kezelte saját megvágott ujját, ami ezt a tiltott szert tartalmazta, és a masszázs során érintkezett Sinner testével.

A WADA fellebbezése szerint az ITIA megállapítása – a hiba vagy hanyagság hiányáról – a hatályos szabályok szerint nem helytálló. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!