Krejčíková a női bajnok Wimbledonban

Barbora Krejčíková
Barbora Krejčíková (Fotó: FoNet/AP)

2024. július 13. [18:38]

Betűméret:                     

A 31. helyen kiemelt cseh Barbora Krejčíková nyerte a női egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben három szettben legyőzte a hetedikként rangsorolt olasz Jasmine Paolinit, s ezzel egyéniben megszerezte pályafutása második Grand Slam-trófeáját.

A két, egyformán 28 éves játékos közül Krejčíková a 2021-es Roland Garros megnyerése után pályafutása második egyéni GS-trófeájáért szállt harcba, 2024 meglepetésembere, Paolini pedig az idei francia nyílt bajnokság elvesztett döntője után a füves pályás GS-tornán is eljutott a fináléig, ez a nőknél legutóbb, 2016-ban Serena Williamsnek sikerült. Párizsban kikapott a világelső lengyel Iga Swiatektől, így Londonban az első nagy sikerére készült.

A döntőt Krejčíková kezdte jobban, aki női párosban hétszeres GS-győztes, ezek közül kettőt Wimbledonban nyert, azaz nem volt idegen számára a centerpálya hangulata. Rögtön az első játékban elvette riválisa adogatását, s miközben a sajátját mindvégig hozta, az ötödik gémben is brékelt, így viszonylag könnyedén, 36 perc alatt övé lett az első játszma.

A második elején Krejčíková kissé kiengedett, a meccs során először el is vesztette az adogatójátékát, Paolini pedig előbb 3:1-re, majd 4:1-re elhúzott. A cseh az első játszámához képest sokkal többet hibázott, az olasz teniszező pedig egyre felszabadultabban és pontosabban játszott. Ennek meg is lett a következménye, illetve eredménye, Paolini újabb 36 perc elteltével kiegyenlített, így következhetett a döntő szett.

Ebben Krejčíková feljavult, adogatóként sokáig pontot sem vesztett, de ellenfele is hozta a szervagémjeit. A kulcsjátéknak a hetedik bizonyult, ebben a cseh játékos több bréklabdát is kiharcolt, s a másodikat sikerült is értékesítenie, majd egy újabb stabil adogatógémmel karnyújtásnyira került a győzelemtől. 3:5-nél Paolini sikerrel szervált a meccsben maradásért, fogadóként azonban hiába küzdött nagyot és volt két lehetősége is az egyenlítésre, Krejčíková a harmadik mérkőzéslabdáját már kihasználta. A találkozó 1 óra 58 percig tartott.

Az utóbbi nyolc kiírást tekintve Krejčíková a nyolcadik különböző bajnok a női egyes dicsőséglistáján, s Jana Novotna (1998), Petra Kvitova (2011, 2014), illetve Marketa Vondroušová (2023) után a negyedik cseh győztes, írja az MTI.

Krejčíková pályafutása nyolcadik trófeája mellé 2,7 millió fontot kap.

Eredmény, női egyes, döntő:

Barbora Krejčíková (cseh, 31.)-Jasmine Paolini (olasz, 7.) 6:2, 2:6, 6:4

Az elmúlt tíz év döntői:

2015: S. Williams (amerikai)-Muguruza (spanyol) 6:4, 6:4

2016: S. Williams-Kerber (német) 7:5, 6:3

2017: Muguruza-V. Williams (amerikai) 7:5, 6:0

2018: Kerber (német)-S. Williams 6:3, 6:3

2019: Halep (román)-S. Williams 6:2, 6:2

2020: nem rendezték meg a tornát a koronavírus-járvány miatt

2021: Barty (ausztrál)-Pliskova (cseh) 6:3, 6:7 (4-7), 6:3

2022: Ribakina (kazah)-Dzsabőr (tunéziai) 3:6, 6:2, 6:2

2023: Vondroušová (cseh)-Dzsabőr 6:3, 6:3

2024: Krejčíková (cseh)-Paolini (olasz) 6:2, 2:6, 6:4

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!