F1: A McLaren is bemutatta 2020-as autóját

A tavalyihoz hasonló a kocsi festése
A tavalyihoz hasonló a kocsi festése (Fotó: McLaren)

2020. február 13. [22:26]

Betűméret:                     

Bemutatta 2020-as autóját a McLaren is, melynek színvilága maradt az utóbbi években megszokott narancssárga-kék párosítás, és amit (egy jó ideig legalábbis biztosan) utolsóként hajt Renault-erőforrás.

Az eseményen egyébként néhány szerencsés rajongó is részt vehetett, akik ráadásul már órákkal az (élőben közvetített) hivatalos bemutató előtt láthatták az új gépet. A négykerekű az MCL35-ös nevet kapta, és a McLaren alkalmazottjai tolták be a színpadra, ahol meg lehetett csodálni, mielőtt megjelent volna mellette a csapat két versenyzője is. Az autó festése hasonló az előző idényekben látottakhoz, vagyis a narancssárga és a kék dominál, csupán máshogy helyezkednek el a színek, mint például tavaly, bár a hátsó légerelőn a piros szín is szerephez jutott.

Ami a versenyzőket illeti, a McLarennél nem történt változás a múlt évhez képest. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris is második idényét kezdi meg a wokingi alakulatnál. (NSO)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!