Kézilabda: Tizenegy góllal győzte le a Veszprém a Szegedet

Nagy Lászlóék 11 gólos előnnyel utazhatnak a visszavágóra
Nagy Lászlóék 11 gólos előnnyel utazhatnak a visszavágóra (Fotó: MTI)

2019. május 23. [22:04]

Betűméret:                     

A Veszprém házigazdaként 35-24-re legyőzte a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.

A világ- és Európa-bajnok spanyol Joan Canellas irányításával jól kezdett a címvédő, a veszprémiek dolgát ráadásul három kiállítás is nehezítette az első negyedórában. A folytatásban javult a házigazdák védekezése, megfordították az állást, és amikor már három góllal vezettek, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért és kapust cserélt, Mirko Alilović helyére Marin Šegót küldte be (11-8). Csapata a szezon végén szintén távozó horvát hálóőr bravúrjaira alapozva hét perc alatt fordított, a Veszprém viszont több mint hét percig nem talált a hálóba, sőt az első félidő hajrájában harmadik kiállítása miatt elveszítette védelme egyik alapemberét, a szlovén Blaž Blagotinšeket.

A szünetben a szegediek álltak jobban (14-13), majd a folytatásban a Veszprém 15 perc elteltével visszavette a vezetést. Az ugyancsak csereként beállt Mikler Roland remekül védett, együttesének 4-0-s sorozatára Pastor ismét időkéréssel reagált, ám csapata 11 perc alatt mindössze egyszer talált be.

Néhány percig az irányító Lékai Máté volt a hazaiak balszélsője, mert a macedón Dejan Manaszkov megsérült, amikor nekiütközött a zsűriasztalnak. Az 54. percben Jorge Maqueda gólja szakította meg a hazaiak 14-2-es sorozatát, amelyhez Mikler mellett a szerb válogatott Petar Nenadić is kiváló teljesítménnyel járult hozzá.

A váratlanul nagy különbséggel zárult rangadó visszavágójára vasárnap 18 órától kerül sor Szegeden. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!