A Modena utca, mint szimbólum

A négyéves választási ciklus elvben azért jó, mert ennyi idő elegendő az alapvető ígéretek teljesítéséhez, a hatalomra került párt/pártok felelősségének megmérettetéséhez. Ezek a mostani, október 25-ei előrehozott szerbiai parlamenti választások egy hároméves ciklust zárnak le, de azért a saját településén mindenki látja és érzi, hogy mennyire teljesültek a három évvel ezelőtti, december 17-ei szavazáson támogatott ígéretek. Hogy jobb lett-e vagy sem.

Újvidéken a hatalmi struktúrákban jelen lévő pártok, különösen a jelentős többséggel rendelkező, Aleksandar Vučić nevével jelzett haladó párt, az SNS – függetlenül a kifelé mutatott erőtől – különösen nehéz helyzetben van. Az újvidéki vasútállomás előtetőjének két évvel ezelőtti leomlása óta olyan ez a város, mintha a 16 ember halálát okozó tragédiát követően a vezetőség csak az idő múlását várná, amellyel a felelősség is távolabbra kerülhetne tőlük.

A vasútállomás épülete ott áll, és nem tudni, mi lesz a sorsa. A nyomozás még nem fejeződött be, s nincs az a szakember, aki egyértelműen rá merne bólintani, hogy bármit is elmozdítsanak ott, ami a felelősségről tanúskodik. Tessék-lássék módra – tehát két évvel a tragédia és a vasútállomás lezárása óta – csak most, alig három héttel a választások előtt helyezték használatba a vasútállomás alternatíváját jelentő ideiglenes vasúti megállót a Pirosi úton. Viszonylag nagy csendben, hiszen tisztában voltak vele: ez nem az a hely, ahol az építkezéssel való dicsekvéssel szavazatokat lehet szerezni. Bizonyos városlakók felé szánt üzenetként a szavazatszerzési kísérlet megtörtént a városi képviselő-testületben még szeptember 4-én, Ratko Mladić temetésének a napján, amikor is a hatalmon levő pártokból megválasztott városatyák felálltak tisztelegni a háborús bűnökért elítélt egykori tábornok emléke előtt.

A szavazók egy bizonyos rétegét kielégítették ezzel, s biztosan azt is kiszámították, hogy ez mennyit jelenthet a támogatók számát illetően. Időközben újakat meg sem próbálnak megszerezni, amit a Modena utca felőli feltúrt városközpont mai állapota is jelez. Megépült a 2022-ben elkezdett, sokat vitatott mélygarázs, ezután majd meglátjuk, hogy statikailag érte-e sérülés a Mária Neve Nagytemplomot, azaz a Katedrálist és a Tanurdžić palotát, viszont azt már most láthatjuk, hogy az újvidékiek még mindig nem kapták vissza a városközpont régi arculatát a virágszőnyegekkel, fákkal és padokkal együtt. Pedig megígérte a városvezetés, de a jelek szerint még a választások miatt sem igyekezett legalább részben teljesíteni, pedig korábban azt mondták, hogy a Tanurdžić palota mellett húzódó sávot és a Modena utca egy részét még az idén ősszel birtokba vehetik a gyalogosok. A feltúrt Modena utca és a kerítés nemcsak hogy a város arculatát rontja, hanem a központot is leszűkíti, így a Szabadság térre és részben a környező utcákra korlátozza a politikai gyülekezés lehetőségét…

Pedig micsoda események színhelye volt ez az olasz testvérvárosról elnevezett Modena utca! Az egykori Vajdasági Kommunista Szövetség székháza, a volt pártház előtt állok meg éppen, az építkezés miatt feltört járdán való botorkálás és fényképezés közben. 1988. október 5-én itt volt a joghurtforradalom, amikor az egységes Szerbia ideológiáját hangoztatva az ide sereglett tüntetők a szomjuk enyhítésére kapott joghurttal dobálták meg a pártházat, s egy ilyen nem éppen felemelő viselkedéssel érték el a vajdasági tartomány – autonomistának nevezett – vezetősége lemondását és a Belgrád-központú irányítás erősítését, amivel felgyorsult a volt Jugoszlávia szétesése. De volt itt más jellegű megmozdulás is. 2000 szeptemberében a választási csalás gyanúja miatti, a városközpontban naponta ismétlődő tüntetések alkalmával volt olyan este, amikor az emberek itt álldogáltak, és innen követelték Slobodan Milošević lemondását. Emlékszem, én is itt álltam valahol, amikor Đorđe Balašević szeptember 26-én koncertet adott az ellenzék és a tüntetők iránti támogatása jeléül. Aztán bekövetkezett 2000. október 5-e, megtörtént a hatalomváltás, de utána jött a csalódás, és elveszítettük az ellenzéki pozícióban még dicsőített politikusokba vetett minden hitünket és reményünket. Minderről időnként csak a sajtó emlékezik meg, az utódpártok a nem éppen dicső múltat és az ilyen és hasonló helyszínekhez kötődő eseményeket inkább nem emlegetik. Különösen, hogy a sikeresnek vélt nagygyűléseket nem követte az, amit a szavazók elvártak.

Így hát az újvidéki városvezetésnek sem volt fontos, hogy a választások előtt némi rendet tegyen a feltúrt Modena utca valamikor politikai fordulatokat hozó helyszínén, s a Szerbia győzelmét hirdető felirat alatt ott árválkodik a rendetlenség. A várható szavazatok számán Újvidéken ez már nem változtat, mint ahogy a sikeres vagy kevésbé sikeres naggyűlések és tömeges politikai rendezvények sem.