Ritka látvány

Ebben a faluban több a tehén, mint az ember!

Ezzel a mondattal szólít meg szerbül a két legszélesebb utca találkozásánál egy középkorú, kerek arcú, mosolygós férfi, miközben a legelőről este hazatartó teheneket fényképezem. Az utcán sehol egy lélek, a tehenek szinte hirtelen jelentek meg a hátam mögött az omladozó házak és kerítések szemlélése közben. A helyszín egy, közigazgatásilag Szécsány községhez tartozó bánáti kis falu, Surján, közel a román határhoz, ahová a főútról egy keskeny út vezet, mintha zsákutca lenne. A falut az országhatártól gazdag legelő választja el, ide hajtja ki a teheneket a tejtermeléshez még mindig ragaszkodó néhány helyi gazda, aki nem tud megválni a jószágjától. A férfi, aki megszólított, a sajátjait várja, s míg mi beszélgetünk, azok be is sétálnak a nyitott udvarba. Menni kell etetni-itatni őket, mondom udvariasan, de ő marad, és a vele, majd később más falubeliekkel folytatott beszélgetésünkből három, a politika és a mindennapi életünk viszonylatában ma is időszerű kérdést járunk körül: a nemzeti asszimilációt, az adófizető és a hivatali önkény, valamint a termelő és az állami segítség viszonylatát.

Kíváncsi, hogy hogy kerültem a faluba, hát óvatosan rákérdez, hogy beszélhetünk-e magyarul.

Igen, hogyne, mondom, s megörülök a lehetőségnek, mire ő továbbra is szerbül folytatja. Megtudom, hogy magyar származású, szerb iskolába járt, és a magyart szinte sohasem használta aktívan, de én csak mondjam a magamét magyarul, mert ő mindent megért, de majd szerbül válaszol. Mintha egy jó színházi rendező varázsolta volna oda, a ritkuló tehéncsorda mögött hirtelen megjelenik a falu kanásza. (Talán gulyást kellene írnom, de kanásznak mondja mindenki.) Vele már találkoztam korábban, és ő rögtön magyarul köszön rám. A téma, hogy ki milyen nyelven beszél, őt is megragadja. Apai és anyai ágon is Kis vagyok, régen nagyon gyakori volt a Kis vezetéknév errefelé, így a gyerekeim ehhez illő nevet, az Árpádot és az Arankát kapták, de az unokáim már Lazar és Dusán... Mondtam is nekik, hogy ezt hogy gondolják!?

Ez az apró epizód mindent elmond a faluról, amelynek a múltját részben már ismertem. Általánosságban jellemző rá mindaz, ami az egyre fogyó kis településeinkre. Valamikor, a múlt század elején csaknem 900-an lakták: magyarok, szerbek és néhány idetévedt német család. A szerb közösség volt az erősebb, amit a falu központjában álló régi, 1940-ben épült pravoszláv templom is jelez, miközben a magyaroknak most épült egy kis katolikus templomuk a régi vert falú, nádtetős imaház helyén. Az iskolában már a szocialista időkben is a szerb dominált, de ma már a tannyelv egyáltalán nem is merül fel kérdésként, hiszen alig néhány gyerek van az alsós összevont tagozaton. Főbb orvosi és egyéb szolgáltatásokért Szécsányba, de főként Becskerekre járnak az emberek saját autón vagy taxin, lévén, hogy buszjárat sincsen.

Bezzeg, ha pénzt kell behajtani, akkor tudják, hol a falu, és azt is, hogy ki hol lakik! Ezt már rövid vendégeskedésem másnapján hallom egy kellemetlen eset kapcsán. Egy régi, csaknem húszéves vízszámla-adósságot követelnek valakin, azzal az indokkal, hogy ha házat örökölt, adósságot is örökölt. Csakhogy az adósság húszéves, előbb is szólhattak volna, most viszont több a kamat, mint az eredeti tartozás. Ráadásul ez a valaki a szociális központ gyámsága alatt áll, az ügyintézés is a gyámhatóság dolga lenne, s nem lenne szabad hagynia védence, egy beteg ember zaklatását...

Amikor részleteiben átbeszéljük az esetet, még egy figyelmeztetés elhangzik: vigyázat, az adóval is ez a helyzet! Ha valaki akár tévedésből, akár feledékenységből kevesebb ingatlanadót fizet be, arról a következő évi végzésben nem értesíti őt az adóhatóság, vagyis a tartozás nincs feltüntetve. Így a jámbor polgár befizeti az aktuális tartozást, mígnem jobbik esetben valamilyen véletlen folytán – és nem a végrehajtó által – ki nem derül, hogy tartozása van, mégpedig kamatos kamattal...

Ebben a számítógépes világban miért nem lehet naprakészen figyelmeztetni az adófizetőt, hogy tartozik?! – szól a szónoki kérdés, aminek most, a parlamenti választások kampányának idején különösen nagy éle van. Mert ezek a jámbor falusiak a legutolsó dinárjukat is odaadják az államnak, hogy ne tartozzanak, ha viszont önhibájukon kívül felgyülemlik az adótartozás, azt nem elsősorban a saját hibájuknak tekintik, hanem a hatóságénak, amely nem küld értesítőt erről, hanem hagyja (netán tudatosan), hogy az alapösszeg kamatostól növekedjen.

Az aktuális hatalom mulasztásait számon tartják az emberek, különösen, ha a végrehajtó veszélyezteti őket.

Apropó, számítógépes világ! A faluban sok az üres, omladozó ház. A valahavolt falubeliek utódai szerteszóródtak a nagyvilágban, s a házakról már messziről lerí, melyiknek van gazdája, s melyiknek nincsen. A településen most 160 főre teszik az állandóan itt lakók számát, s némi gyarapodás elébe néznek, ugyanis az internetes hirdetések alapján már külföldiek (oroszok és több uniós ország polgárai) is megtalálták a falut, és néhány ház már így talált új gazdára. Jönnek még belgrádi nyugdíjasok is, akik itt töltik az év java részét, és itt költik el a nyugdíjukat is.

De mi van a régi gazdákkal? Alapjában az egyedüli megélhetés a mezőgazdaság. Vagy munkavállalás a helyi privát birtokon, vagy gazdálkodás a saját földeken, a saját jószággal. A legelőről hazaballagó tehenek ritka látványa a bánáti földek adottságaihoz való igazodást jelzi: ebben a faluban a jószág még kijár legelni, így lesznek egészségesebbek a tehenek, így lesz minőségibb a tej.

A tej felvásárlási ára pedig még egy téma, ami meghatározza, hogy hogyan szavaznak majd az itteni emberek október 25-én. A mostani felvásárló 32 dinárt fizet a tej literjéért, s eközben nagyon oda kell figyelni, nehogy mérés közben elcsaljon néhány litert. Szerbiában régiótól függően per pillanat 25 és 65 dinár között van a tej felvásárlási ára, vagyis lényegében egy átlagos polgár többet fizet a boltban egy liter vízért, mint amennyit a felvásárló a termelőnek egy liter tejért. Elégedetlenek Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter kijelentésével, hogy váltsanak át másra, ha a termelés nem kifizetődő. Mintha egy évtizedek alatt felépített gazdaságot egyik napról a másikra fel lehetne számolni, s mintha hazai tej sem kellene az embereknek, hanem a behozatali – legyintenek az aktuális miniszter minapi nyilatkozata kapcsán. Ekkora inkorrektséget nem lehet támogatni – szólt az üzenetük.