Tájak és találkozások

Egy új könyv megjelenése mindig esemény, a nyomdaszagú kötetet kézbe venni mindig élmény. Különösen, ha a benne foglaltaknak sajátos módon mi magunk is részesei vagyunk. Tóth László újságíró Fehér alkonyat című, magánkiadásban megjelent, cikkeket és jegyzeteket, németországi többéves tartózkodása alatt íródott impressziókat tartalmazó, Németh Zoltán által szerkesztett könyve ilyen. A Szélcsengő című első kötetete a szerelemről szólt, a Színlelt szenvedélyek – elfásult szerelmek című második könyve is a férfi és nő kapcsolatát boncolgatja a vajdasági emberek által megélt történeteken keresztül, ám ebben a harmadikban az egész életét vajdasági újságíróként, a 80. életévét is átlépő szerző a társadalmi változásokkal, a vajdasági emberek elvándorlásával, a messziről jött idegeneket korlátlanul befogadó, a saját hagyományaikat fokozatosan feladó német társadalomban tapasztalt változásokról szól. Ez utóbbi, mármint a németek fokozatos önfeladásának megtapasztalása adatta a címet is: Fehér alkonyat.

De mi lesz velünk, akik közül sokan eleinte a jugoszláv politikai terhek, a munkanélküliség és szegénység miatt választották ideiglenes hazájuknak Németországot, később a délszláv háború miatt, majd pedig szintén a társadalmi pozitív rendeződés elmaradása miatt kerestünk ideiglenes vagy tartós megélhetést a nyugati világban vagy Magyarországon? S mi lesz azokkal, akik maradtak? Tóth László könyvének két bemutatója - a baranyai Csúzán április 24-én, majd június 19-én a bácskai Nemesmiliticsen – alkalom volt ezeknek a kérdéseknek a boncolgatására, hiszen a nyugati világ változásai óhatatlanul érintenek bennünket, és halkan azt a sejtést is felvetik, hogy ha az ottani élet már nem lesz annyira vonzó, netán az elvándorlás folyamata is megfordulna? Bezdánban több példát is hallottam arról, hogy Németországban és Svédországban dolgozó házaspárok haza készülődnek abban a reményben, hogy itthon is majdcsak megélnek valahogy, különösen, ha jól be tudnák fektetni spórolt pénzüket. Miközben terápiás kezelésre jártam a bezdáni gyógyfürdőbe - köszönet, hogy jól helyre hozták a törött csuklómat -, akaratlanul belém vésődött egy mondat, amit a mellettem épp parafinos melegedéssel gyógyuló földimtől hallottam: „Itt a nagy ház, és egyedül élek benne, ha a lányomék itthon maradnak, mindenkinek lett volna saját szobája az unokákat is beleértve, és is itt is megélnének…”

A nemesmiliticsi könyvbemutatón a falu - vagyis a Helyi Közösség tanácsának - elnöke, Szévald István is az épp most folyó aratási munkálatokról, a megélhetés esélyeiről, az elvándorlás okozta következményekről beszélt. A jelenlevőkkel kialakult beszélgetésben pedig az est moderátora, Móger Timea költő, újságíró kérdéseivel is azt vetette fel, hogyan élhetnének jobban az emberek itt, a mi tájainkon, különösen, hogy a folyamatos – a történelmi változások függvényében történő - bevándorlás immár nem csak a mi tájainkon változtatja meg az életet, hiszen most már a naponta érzékelhető eltérő életfelfogás és anyagi romlás miatt a nyugati országok sem jelentenek végleges megoldást választott hazaként. A Tóth László könyvében leírt történetekben többször is említett Bonn-Őrszállás (Stanišić) útvonalon megtett élmények azt sugallják, hogy a Németországban dolgozó honfitársaink szívesen látogatnak haza az itthon hangulatából meríteni, hogy könnyebb legyen elviselni a sokszor kényszerből választott otthont, ahol a megélhetésüket teremtik meg. Csak a határ ne lenne! – mondják többen is, és gondolkodásunk jellemző mozzanataként Nemesmiliticsen is ismételten a tőlünk alig 10 kilométerre levő szerb-magyar országhatárt, a nyáron végeláthatatlan várakozássá alakuló határátlépési tortúrát emlegetjük, ami bennünket, magyarokat különösen érint, és amire megoldásként itt mindannyian Szerbia EU-s csatlakozását, vagy legalább a schengeni „országhatárok nélküli” övezetbe való felvételt látjuk, hiszen ez ebben a változó világban megnyitná a lehetőséget a korlátlan ide-oda utazás, a szabadabb és közelebbi munkavállalás felé, miközben a szülőföldtől sem kellene elszakadni.

Hát ilyen témák merülnek fel egy egyszerű könyvbemutatós-találozón is, láttatva, hogy a magyarok lakta településeinken továbbra is érzékeny és életbevágó téma az itthon-maradás és az anyanyelv megőrzésének a lehetősége. Különösen, hogy nemcsak a nyugati világ változik a bevándorlók általi kultúra terjedése folytán, hanem a mi kis falvaink képe is egészen más lett a délszláv háborút, majd pedig a koszovói háborút követő, és az utánuk következő, Vajdaságba irányuló betelepítések/betelepülések miatt.