Óda altatóba?

Európa a győzelem napjára emlékezik május 8-án és 9-én. A szövetségesek a szovjetekkel együtt 80 évvel ezelőtt legyőzték a németeket, és új korszak kezdődött sokak számára.

Mondom, sokak számára, mert az emberi szenvedések úgy általában nem múltak el. A mi vidékeinken az őszi-téli megtorlások még félelemben tartották az embereket, a németek számára létrehozott koncentrációs táborokban összezsúfolt ártatlan emberek kínszenvedése igazán még ekkor kezdődött. Lélekpusztítóan friss volt még az átvonuló katonák által megerőszakolt lányok, asszonyok traumája is.

Nem ünneprontási szándék leírni, hogy a háború utáni éveket is megszenvedték Nyugaton és Keleten egyaránt. A háború feletti győzelemre és a rossz feletti diadalra emlékezve a gyarlóság sem hallgatható el, s az emlékezés nem lehet önfeledt azért sem, mert most sincs béke Európában. Orosz-okrán háború van, és békétlenség van. Ezek miatt Európa-napot sem lehet igazán ünnepelni, pedig ennek is most lenne az ideje, hiszen öt évvel a győzelmi nap után, 1950 május 9-én hozták nyilvánosságra Robert Schuman francia külügyminiszter és gazdasági tanácsadója, Jean Monnet tervét az egységes Európa gondolatának megtestesítéséről a szén- és acéltermelés közös ellenőrzése képében. Jól gondolák, hogy a közös érdekek mentén közös nevezőre tudnak jutni az emberek érzelmi dolgokban is. Elsősorban a történelmet ádáz ellenségként megélt két nagy nyugati nemzet, a franciák és a németek, akiknek közeledését mások is követhetik.

Úgy tűnt, ezek után az európai történelem már csak közös érdekekről és békés akaratról szólhat, de nem így lett. Jugoszlávia háborúban omlott össze, és a francia-német példa sem lett igazán ragadós Európa már térségeiben, s itt ahol élünk pedig végképp: a szerbek és horvátok még ma sem állnak készen rá. Erre döbbenthettek rá a Szerbiában az újvidéki tragédia-kiváltotta tüntetések és lázadási-hullám résztvevőinek képviseletében az európai parlament strasbourgi ülésén jelen levő egyetemisták is május 6-án. Sajtóhírek szerint az ülésen Stjepo Bartulica horvát képviselő azzal szembesítette őket , hogy számára és számukra az európai értékek azt is jelentik, hogy elismerik a bűnösséget mindazért, amit Szerbia Horvátország ellen a kilencvenes években elkövetett. Ha eddig nem tudták volna, a horvát képviselő felszólalása után rájöhettek, hogy kemény politika mindaz, ami az elégedetlenség jeleként Szerbiában megjelenik, és mindenfajta aktivizmus részesének a politikai felelősség súlyát is fel kell fognia. A Európai Parlament ülésén jelenlevő egyetemisták a kemény szavak után is a számukra kijelölt fülkében maradtak, és nem távoztak a tiltakozás jeleként, ami akár egyetértésként és politikai ígéretként is felfogható. Ez a jelen szerbiai politikai berkeiben nem marad következmények nélkül, különösen hogy az „egyetemisták” gyűjtőfogalom alatt értett politikai erők idő előtti parlamenti választásokat követelnek…

A kilencvenes évek óta voltak csendesebb éveink, de a háborús traumák igazán nem múltak el. Mint ahogy a szerbiai egyetemisták strasbourgi esete is bizonyítja és jelzi, a mai húszévesek apáinak tetteire és felelősségére a történelem még nem borította a homályos feledés fátylát. A fel nem dolgozott veszteségek (háború, családtag-elvesztése, talajvesztés, státusz-nélküliség, menekülés) ott bujkálnak a cselekedetek kiváltó okai között és kihatnak mindenkire, azokra is, akik joggal kívülállóknak érzik magukat, de akikkel az érintettek együtt élnek.

A 80 évvel ezelőtti győzelem után is így volt. Emberek milliói szorongtak akkor még fel nem tárt ismeretlen okokból. A múltat be kell vallani – intett a Dunánál József Attila még 1936-ban! S mivel az anyagi érdekekből fakadó kegyetlen politikai és tényleges harcok mentén a bevallás újra és újra elmarad és szükségessége az évtizedek során újratermelődik, a Beethoven-Schiller megalkotta, Karajan-féle átirattal Európa himnuszává varázsolt csodálatos Örömóda szövegének magasztos üzeneteit a maguk teljességében már emlegetni is elfelejtjük, pedig – ahogy Rónay György fordítása is visszaadja az eredeti gondolatot : Adóskönyvünk elenyésszen,/béküljön meg, aki él./Mint mi egymást, úgy ítél/minket isten fenn az égben...