Jót a rossz dolgok között

Magyarországon a minap (június 20-án) tették közzé, hogy egy héttel ezelőtt letartóztattak egy norvég állampolgárságú 45 éves férfit, aki Budapesten élt albérletben, és ártatlan emberek meggyilkolását tervezte. „Nagyobb” akart lenni honfitársánál, Anders Behring Breiviknél, aki 77 embert, többségében fiatalt ölt meg 2011-ben. A videókban interneten rögzített tervei szerint mindegy lett volna, hogy kinek az életét oltja ki repülőben, repülőtéren, vasútállomáson.

Zágrábban valaki valami hasonlót már végrehajtott június 17-én, a Supernova bevásárló központ parkolójában, késő este. Videófelvételeken látszik, ahogy egy Mercedes hihetetlen sebességgel belehajt a parkoló autók között tartózkodó emberekbe. Mint kiderült, a tettes egy 27 éves fiatalember volt, aki összesen öt embert sebesített meg súlyosan.

A rossz hírek sorát folytathatnánk a belgrádi iskolában és a Mladenovac környéki falvakban történt tragikus kimenetelű lövöldözésekkel, amelyek mérhetetlen gyászt és társadalmi feszültséget hagytak maguk után, hiszen hosszú az út az ilyen események feldolgozásáig...

Újvidéken a zágrábi tévécsatorna híradóját nézem, benne a neves zágrábi pszichiáter, dr. Ante Bagarić nyilatkozatával, aki már korábban is megszólalt a mostani zágrábihoz hasonló tragikus esetekben arra figyelmeztetve, hogy ezekből a tettekből kirajzolódik a pszichopata arculata, hogy olyan embereket bántson, akik nem tudnak védekezni. Hallgatom, és szeretném, ha sokszor megismételnék az egyszerű emberi nyelven elmondott magyarázatát, hogy mindenkihez eljusson és gondolatokat ébresszen. Amit mond, nem ismeretlen, mégis sokszor kell újra és újra figyelmeztetni rá, hogy ilyenek vagyunk mi emberek: a rosszat hamarabb meglátjuk, mint a jót, könnyebb kritizálnunk, mint kreativnak lennünk és alkotnunk. Így vagyunk teremtve. Bennünk van az agresszió és destrukció, és bennünk van a szeretet és az alkotás vágya, s a két véglet „egyensúlyoz bennünk”.

A negatív késztetésekkel nagyon sok ember nem tud mit kezdeni. Azt mondjuk róluk, nagyon alacsony az ingerküszöbjük, és elég egy apróság, máris robbannak. Mert nem tűrik a korlátokat, az akadályokat, hiszen nem tanulták meg, hogy a jó dolgokért meg is kell küzdeni, s ez a küzdelem veszteségekkel, vereségekkel is jár. Az agresszivitás egyébként természetes emberi ösztön, akár védekezés eszköze is lehet bizonyos esetekben, ám az egészséges ember tudja kontrollálni az indulatait és fel tudja mérni, mivel sodor beszélybe másokat, s hogyan kell rendeznie a konfliktust.

De meséljem inkább át, amit a neves zágrábi szakember mondott, mert érdemes átgondolni, szülőként, szomszédként, közeli hozzátartozóként, hogy jobban odafigyeljünk, mi történik a környezetünkben.

Dr. Bagarić a tragikus kimenetelű, fentebb felsorolt tettek elkövetőiről kimondja, hogy pszichopata személyiségek, ám azt is hozzáteszi, hogy az ilyen lelki elváltozás nem esik az égből! Fokozatosan alakul ki a családi környezetben, az emberi kapcsolatok közvetlen körében, nem csak a feszültségekkel teli társadalmakban, hanem úgy általában szerte a világban minden emberi közösségben. Miért is? Mert a szülők nem a szépet, a jót veszik észre és abban a tudatban élnek, hogy az életük jól alakul, hanem úgy általában semmi sem jó nekik: mindenki becsapja őket, kicsi a fizetés, nem jók a tanárok, nem érnek semmit az orvosok, rosszak a politikusok. Ezt a szöveget ismételgetik a gyerek előtt, akit körülfon a negatívumok és a másoktól való követelések és elvárások hálója és ha csak ebben nő 5-7 éves koráig és nem azt tanulja, hogy örülni is lehet, s hogy mi a másoknak nyújtott figyelmesség, szeretet, biztonság, bizalom, akkor 10 éves korában már egy problematikus személyiséggel állhatunk szembe.

Ebből következik - nem csodaszerként, de megszívlelendő üzenetként - hogy ne csak azt kommentáljuk, ami nem tetszik, hanem vegyük észre a szépet s ígéreteset, tanuljunk meg együtt örülni apró kis dolgoknak, s ebben versenyezzünk magunkkal és másokkal.