Szabadság korlátozva

Hogy a németek hogyan jönnek ki ebből, nem tudhatjuk. De jó lenne megüzenni, ha akarják, fogadják a migránsokat minél előbb, mert itt a szerb–magyar határon (és általában Szerbiában) az évek során már nagyon feltorlódtak.
Hogy a németek hogyan jönnek ki ebből, nem tudhatjuk. De jó lenne megüzenni, ha akarják, fogadják a migránsokat minél előbb, mert itt a szerb–magyar határon (és általában Szerbiában) az évek során már nagyon feltorlódtak. (Fotó: Deutschlandfunk Kultur)

2022. november 29. [16:29]

Betűméret:                     

Németországban mostanában valamiféle honosítási reformtervek vannak kialakulóban, ami során Reem Alabali-Radovan, a német kormány integrációs biztosa azt állította, hogy ha a migránsoknak megadják a német állampolgárságot, akkor az a német társadalomba való sikeres beilleszkedést fogja eredményezni (értsd: ez eddig az állampolgárság hiányában nem sikerült). Miután elolvastam ezt a hírt, ismét megnéztem, mit írt a német sajtó a horgosi állapotokról, a migránsbandák összetűzéseiről, a helyiek félelmeiről, életének ellehetetlenítéséről. Mint egyébként a Reuters vagy az AP hírügynökségek, például a Die Welt is a szerb rendőrség akciójára fókuszál és lényegében a hivatalos megnyilatkozásokat közli. A „Horgos szerb városban” élő helyi lakosság iránti empátiára nem leltem. Pedig, ahol a rendőrség 600 migránst, a migránstáborokban pedig tűzfegyvereket talál, és ahol bandák lövöldöznek egymásra a város központjában gépfegyverrel, ott aztán szó sem lehet az idegenek beilleszkedésének a csírájáról sem. Ez a történet a potenciális befogadó helyiek szenvedését is tartalmazza.

Nos, a német politikus asszony szerint az állampolgárság segíthet egy modern bevándorlóország létrehozásában. Még nem tudni, meggyőzi-e erről a többi német politikust – elvégre ez a németek szabadságának a része –, de ahogy megnéztem az életrajzát, karrierje jelzi, hogy ő maga aktív részese az általa megálmodott német átalakulásnak, pedig még nagyon fiatal. 1990-ben született Moszkvában, iraki származású menekült, részben arab ősökkel, a káldeus keleti katolikus egyház tagja, a német SPD miniszteri rangú politikusa.

Hogy a németek hogyan jönnek ki ebből, nem tudhatjuk. De jó lenne megüzenni, ha akarják, fogadják a migránsokat minél előbb, mert itt a szerb–magyar határon (és általában Szerbiában) az évek során már nagyon feltorlódtak. Olyannyira, hogy nem férnek el a befogadó központokban, és talán nem is akarnak. Szabadon járkálnak Szerbiában okmányok és identitás nélkül – függetlenül a rendőrség időnkénti akcióitól. Ahogy a horgosiak is látják és mondják: hiába viszik el őket, napok kérdése, és visszaszivárognak. Így történt meg, hogy a tévés riportnek nyilatkozó egyik helybeli magyar azt mondja, valamikor szép volt az utcájában élni, de most már nem jó ott lakni.

El kellene juttatni azt a hírt is, hogy ma nem újdonság, ha a bácskai-bánáti falvainkban egyedül élő asszonyok már a kora délutáni órákban is csak telefonon beszélgetnek el a legközelebbi szomszéd asszonnyal, ahelyett, hogy egy tea vagy kávé mellett mondanák el egymásnak, ami a szívüket nyomja. Pedig lenne mit elmondani. Hogy üresen áll a jobb és a bal szomszéd ház is, és hogy szemközt is csak ritkán jelenik meg valaki, ők pedig folyamatosan félnek, hogy valaki idegen rájuk töri az ajtót… Ja, és a kertszomszédok sem elérhetők, ők is belakatolva tartják az improvizált kapukat, még menekülni sincs hova, s olyan ez mintha be lennének zárva. Továbbá, hogy csak nagy körültekintéssel lehet – és inkább csak világos nappal ajánlatos – utcára merészkedni. A saját házukban, a saját utcájukban élnek úgy, mintha megfosztották volna őket a szabadságuktól. Pedig a szabadság nagy dolog, ezért is mondta ki például a sok közötti egyik ítéletében ez év június 9-én a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy elmarasztalja a magyar államot, mert (az időközben felszámolt) tranzitzónákkal emberi jogokat sértett és rossz körülmények között tartott – adott esetben – egy iraki családot gyerekekkel együtt négy és fél hónapon át, ami miatt az anyuka depressziós és szívbeteg lett. Nem tudom, a Strasbourgban a magyar állam terhére megítélt 12.500 eurónyi kártérítés mire elegendő, de szívből kívánom, hogy forduljon jobbra a sorsuk. Azt azonban megkérdezném, hogy az őket képviselő Magyar Helsinki Bizottság lát-e jogsértést a helyi lakosság érdekeit szem előtt tartva abban, hogy Szerbiában – mert az állam az ilyen korábbi ítéletek tudatában és az EU által elvárt szigorú követelmények és követelések értelmében – nem alakíthatja át a menekültközpontokat zárt intézményekké, és látványos rendőrségi akciói ellenére igazi megoldás a migránsproblémára nem négy és fél hónapja, hanem négy évnél is több ideje óta nincsen.

Nem mintha relativizálni kellene a helyi rendőrség és a szerb állam szerepét, de az EU – bár némi pénzt ugyan küld – csak követelőzik és elvárásokat támaszt, miközben tétlensége és a fentebb idézett idealizált és hazug beilleszkedési politikája folytán magukra hagyja az államokat.

A most kibontakozó szerb–magyar–osztrák összefogás eredménye még nagyon távoli, s egyelőre a migránsok repülőkkel való hazaszállítása is csak ábránd, úgyhogy a helyi lakosság életének ellehetetlenítése a mindennapok része lesz még egy ideig.

E mindennapokban pedig évek óta benne van már a félelem a szabadon érkező, a saját életük miatt elkeseredett idegenektől, és szorongás a bizonytalantól, úgyhogy ilyen körülmények között a humor határát súrolja a Bácskában kószáló állítólagos fekete párduc miatti aggodalom, mert ez utóbbinak a helyi emberek beleszólásával majdcsak vége lesz hamarosan. Az előbbi megállítása viszont magasabb akarattól függ, olyan kulcspozíciókat elfoglaló politikusok, vagy nagy poszton levő emberi jogi aktivisták tetteitől, akik nem akarják látni az itt lakók félelmeit, pedig azok nem irracionálisak: lakott területen ropogó gépfegyverek küldenek reális képet a helyi lakosság életkörülményeiről és korlátozott szabadságáról.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Pad
2022. 11. 30. [ 14:16 ]

A németek a legjobb úton haladnak abba az irányba, hogy tönkretegyék egykor méltán büszke országukat.