Politikai akaratok

Ursula von der Leyen ez év szeptemberében évértékelő beszédében azt mondta, hogy a szabadságnak nincsen ára. Alig egy hónap múlt el azóta, és vele kapcsolatban napjainkban az került előtérbe, hogy mekkora volt az ára az általa, európai bizottsági elnökként beszerzett Pfizer-vakcináknak, ugyanis a jelek szerint ez a nagy bevásárlás nem volt jogszerű, s mivel Ursula esetében az amerikai cégben dolgozó orvos-igazgató férje révén még az érdekek is ütköztek, joggal emlegethető a jogállamiság megsértése és a korrupció fennállásának a lehetősége is. Hogy a brüsszeli vezetés nem éppen feddhetetlen, jelzi az amerikai Politico brüsszeli kiadásában megjelent minapi cím is, amely szerint az Európai Bizottság vezetője valójában Európa “amerikai elnöke”. Hozzáteszik: a hölgy a Biden adminisztrációval szoros kapcsolatokat ápol, különösen Victoria Nuland ukrán-zsidó származású amerikai külügyes politikussal.

Ezek után csodálkozni kell a médiában megjelent címen, hogy ő Európa amerikai elnöke?!

Vagy itt van ugyanez a dolog más formában: a vakcinabeszerzéssel kapcsolatos vizsgálódás során október 10-én az Európai Parlament illetékes különbizottsága is összeült, hogy utána nézzen a 35 milliárd eurós ügyletnek, de persze papírok nem kerültek elő, amelyek ártatlanságot vagy bűnösséget bizonyítanának - valahol elvesztek vagy nem is léteztek, így nem hozzáférhetőek sem képviselők, sem újságírók számára.

Eközben van olyan papír, az Európai Bizottság frissen készülő éves jelentése, amelyre Szerbia európai közeledése kapcsán ráírták, hogy az országnak rossz a minősítése a korrupció elleni küzdelem, de többek között a szólásszabadság terén is.

A papírra vetett sorok mögött bizonyosan igaz tények is állhatnak, és biztosan vannak bizonyítékok is az állításra vonatkozóan, a hitelességgel mégis baj van, hiszen mindez akkor kerül a nyilvánosság elé, amikor épp az Európai Bizottság és elnök asszonya körül is van vizsgálódás. De a politikai akarat egyelőre az ő malmukra hajtja a vizet.

Ami Szerbiát illeti, a dokumentum véglegesített változatában feltételezhetően lesznek dicséretek is, hogy az uniós csatlakozástól mégsem vegyék el a kedvét az országnak, ahol a lakosság többsége immár nem is menne az unióba, függetlenül attól a „minden jótól”, amelyet az EU nyújtana. Mert kinek kell egy unió, amely a vezetőinek az érdekei szerint szab szabályokat és közösít ki közösségeket? (Például Magyarországot és Lengyelországot.) A realitások talaján maradva azonban a szerb államvezetés nem mond le a csatlakozás lehetőségéről, hiszen tisztában van az azokkal az előnyökkel, amelyekkel az EU-tagság jár, és (valószínűleg) szükséges rosszként könyveli el az időhúzást és aggályoskodást, hiszen most már egészen világos, hogy az uniós integráció előtti zöld út politikai akarat kérdése. Ha az EU akarja, lesz tagság, ha nem akarja, újabb évek múlhatnak el. (Emlékezetes Románia esete, hogy 14 évvel az 1993-as kezdet után 2007-ben Bulgáriával együtt felvették az EU-ba úgy, hogy nem éppen teljesített minden feltételt. De akarták.) Szerbia esetében a több, mint 20 év sem elegendő azok után, hogy 2000-ben, a „jugoszláv demokratikus változások után” elkezdődött a stabilizációs és csatlakozási folyamat. Látható tehát, hogy az EU-ban a háttérérdekek alapján a politikai akarat dominálhat.

Ezek után az EU-ban sem csodálkoznak, hogy Szerbia polgárainak nagy része immáron nem támogatja az uniós csatlakozást. Mert a polgárok bölcsebbek, a tényeket leegyszerűsítve világosabban látnak: a csatlakozás feltétele valószínűleg Koszovó elismerése lesz, amit viszont szerb oldalról senki sem akar és nem is vállalhat fel. A politikusok még a vagy-vagy kérdése körül örlődnek, s bizonyára a kivárás kényelmes pozícióját választják. Hiszen - például - Dragan Đilas, aki egykoron miniszteri pozíciót is betöltött a mostanihoz viszonyítva ellenzékinek minősülő szerb kormányban, most is ugyanazt mondja, amit a hatalmi politikusok nagy része: hogy Koszovó függetlensége nem lehet téma. És itt van még a tény, hogy még mindig nagy várakozással kell várni a válaszra az aktuális államfőnek, Aleksandar Vučićnak az ENSZ Közgyűlésén szeptember 22-én mondott, figyelmet keltett beszédében feltett kérdésére, hogy miben látják a különbséget Ukrajna szuverenitása és területi integritása és Szerbia szuverenitása és területi integritása között? Miért sértették meg Szerbia érdekeit, és miért tartják legitimnek Ukrajna védelmét?

Észszerű válasz persze nincsen, politikait pedig nyilvánosan nem mondanak ki, a koszovói "humanitárius katasztrófára" való hivatkozás csak felszínes érvelés, különösen a délszláv háború számos tragédiájának a tudatában.

Egyfajta nagyhatalmi beismerésként és politikai válaszként kimondhatnák, hogy Koszovó amerikai érdekből lett kivétel, és semmihez sem hasonlítható. Nem hasonlítható Erdélyhez, Katalóniához, Dombaszhoz,... Vagyis a szabadságnak nincsen ára, de vannak korlátai, a politikai akarat függvényében. Amerika megkapta, amit akart, van támaszpontja Európában, a Bondsteel Koszovó szívében, a Nyugat Balkánon, s ott is marad. Szilárd pozícióként. Minden más ennek a függvénye, politikai akaratból akár Szerbia uniós felvétele is. Ezek után végre volt, aki kimondta (Orbán Viktor, 2022. szeptember 11-én Berlinben): az ukrajnai háborúban a tűszünet csak az USA és Oroszország tárgyalásaival lehetséges.