Múltbéli dolgokról ismét

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

2022. július 24. [19:40]

Betűméret:                     

Különlegesen szép családi eseményeket ünnepeltünk ezekben a napokban. Két – egymástól független, nem rokonságban álló - családnál is babalátogatóban jártam, s mint ilyenkor lenni szokott, a szülőkkel, nagymamákkal és nagyapákkal egyeztetve választottuk ki azt az órácskát, amikor együtt lehetünk családtagokkal és barátokkal úgy, hogy közben a baba és az édesanya nyugalmát se zavarjuk meg túlságosan.

Először egy kisfiút látogattunk meg Szabadka környékén, két napra rá egy kislányt Újvidéken. Mindketten egészségesek, mosolygósak, nem sírósak, élvezték a maguk kis biztonságos világát és hagyták, hogy mi felnőttek a nekik szóló kedves szavakon és mosolygós integetéseken túlmenően átbeszéljük a saját, fontosnak vélt témáinkat. A kisfiú szűkebb rokonságában többen külföldön élnek, a kislányéban mindenki Újvidéken él viszonylagos jómódban, a közös téma mégis mindkét alkalommal négy alapvető gond köré gyűrűzött: a drágulások, az infláció, a nagy szárazság és terméskiesés, meg az ukrajnai háború.

Az aszályt kivéve mindegyik összefügg a háborúval és mivel sokan közülünk még mindig nyögjük a Jugoszlávia szétesésével járó háború, és az utódállamok megkapaszkodásának keservei miatti számos ellentmondás következményeit, nem meglepő, hogy az ukrajnai háború begyűrűződésére fókuszálunk. Az újszülött kisfiú egyik nagybácsija a családjával együtt most érkezett a montenegrói nyaralásból, a kislány nagyszülei pedig Görögországból. Egymástól függetlenül mindketten arról számolnak be, hogy a nyaraláson feltűnt számukra, milyen sok az ukrajnai rendszámú luxusautó, bennük teljes családokkal, a volánnál fiatal férfiakkal (egy ilyennel én is találkoztam horvátországi nyaralásunk alkalmával). Miközben nap mint nap látjuk a riportokban az Ukrajnából a háború elől pici gyerekekkel menekülő édesanyákat és átérezzük, mit élnek át, aközben világos számunkra, hogy a nyaraló családok Ukrajna azon vidékeiről jöhettek, ahol nincsenek harcok, azt azonban nemigen értjük, hogy a hadiállapot ellenére a fiatal katonakorú férfiak miként hagyhatták el az országot. Tény, hogy a szép gépkocsik és a bérelt pazar tengerparti villák, amelyek garázsába otthonosan hajtották be az autókat, pénzes emberekre utalnak. Lefizettek-e valakit vagy a pénzükkel együtt eljöttek még a háború előtt, találgatjuk.

Bezzeg a kárpátaljai magyar férfiakat kíméletlenül besorozzák, s aki nem jött el idejében, azt viszik a frontra – jegyzi meg a montenegrói nyaralásból a minap haza érkezett nagybácsi, egy beregszászi ismerősével való nemrégi beszélgetésére hivatkozva.

Egy pillanatra csönd lesz, némán nézünk egymásra és olvassuk a gondolatokat.

Ugyanez volt a vajdasági magyar férfiakkal a kilencvenes évek elején. Alighogy Szlovénia és Horvátország 1991. június 26-án kikiáltották a Jugoszláviától való függetlenségüket, Horvátországban kiütött a háború, az akkori jugoszláv hadsereg részéről sorra érkeztek a vajdasági férfiaknak szóló behívó parancsok, és az az év augusztusában elesett temerini kiskatona halála mindenkit szembesített a háború értelmetlenségével, mégis sok éven át a fegyverek szava volt a döntő. Hogy ezúttal Ukrajna esetében másként lesz-e, és évekig elhúzódó háború helyett a béke szava lesz-e hangosabb, mi nem tudjuk megítélni, viszont a háborús nyerészkedés és a kiváltságos helyzetben levők visszaéléseiről sokat tudnánk mesélni. Az újvidéki találkozón hallom szerb barátnőmtől – aki mindezt némi felháborodással meséli -, hogy hónapokkal ezelőtt ismét kiutaltak lakásokat a délszláv háború alatt ide menekült embereknek. 1995-ben menekültek el Horvátországból, s azóta rendszeresen segítjük őket, évente kapják a lakásokat, de ami sok, az sok – mondja, s konkrétan megnevez egy családot, akik időközben Újvidék környékén felépítettek egy hatalmas házat, de a mostani pályázaton egy lakást is megkaptak, amit immáron kiadnak és így havonta kemény eurók ütik a markukat. Lakáskiadás tekintetében azonban nemcsak a délszláv háború utólagos következményeit említi meg, hanem az ukrajnaiét is. Újvidéken nagyon drágulnak az albérletek, különösen a nagyobb lakásokat keresik az orosz üzletemberek, akik itt nyitnak cégeket, hogy az európai embargós szabályokat megkerülve tovább folytassák a vállalkozásaikat. Igy történik, hogy immáron egy szépen berendezett, szerény kétszobás lakást 500-600 euróért is ki lehet adni – sorolja a legújabb újvidéki híreket, hozzátéve, hogy a városban immáron 2 ezer euró körül van a lakások négyzetmétere. Ehhez már én adom hozzá a korábban egy ingatlanközvetítőtől hallott prognózist, miszerint a sokat emlegetett és sokak által ellenzett Újvidék Víziváros nevű projekt keretében az egykori hajógyár helyén, a Duna parton felépülő lakások négyzetmétere minden bizonnyal 3 ezer euró lesz.

Mind az újszülött kisfiúéknál Szabadka környékén, mind a kislányéknál Újvidéken sikerült megtalálnunk azt az egy órácskát, amikor sem a babák, sem az édesanyák nyugalmát nem zavartuk meg túlságosan. A mindennapjainkra ránehezedő fenti témákat érintve a magunk nyugalmát viszont mindenképpen kizökkentettük az előre elképzelt kerékvágásból. Még jó, hogy a gyerekek felé küldött mosolyok és játékos grimaszok a mi hangulatunkat is gyorsan átlendítették a túlélés és jövőtervezés gondolatainak az irányába. Elismételtük, mi mindent tudunk a nagy drágulások, az aszály és a közelgő tél kapcsán, és egymást biztatva köszöntünk el, hogy a nagyapák-nagyanyák nemzedéke itt, ezen a tájon háború és nincstelenség idejére vonatkozóan is megtanulta az aranyszabályokat, s most az a kötelességük, hogy ezt a tudást immáron a fiatal szülőknek is átadják.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!