Ház

(Fotó: Getty Images)

2021. augusztus 12. [16:52]

Betűméret:                     

Szerbiában az idén is lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra, falusi ház vásárlása céljából. Aki eleget tesz a feltételeknek (45 évnél fiatalabb, házastársi vagy élettársi viszonyban élő, egyedülálló szülő vagy több generációs parasztcsalád tagja), az 10 ezer euró állami támogatást kaphat. A Prosperitati Alapítvány által is voltak ehhez hasonló pályázatok, akkor nem a szerb, hanem a magyar állam nyújtott segítséget fiataloknak, akik falun képzelték el családjuk jövőjét.

A kormányzat logikája érthető: Szerbiában, Vajdaságot is beleértve csaknem 200 ezer családi ház áll üresen, a falvak többsége elöregszik és elnéptelenedik. Évente 90 ezerrel csökken a lakosság száma, s e szám mögött az a felbecsült statisztika áll, hogy ötven ezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek, s eközben a jobb élet utáni vágyból évente legalább 40 ezren hagyják el az országot.

Aki tehát itthon, s ráadásul falun akar maradni, azt az államnak meg kell becsülnie.

A támogatási összeg pont akkora, hogy hozzá is kelljen tenni, ha valaki méltó lakhatást szeretne a családjának, s még többet, ha netán valamilyen kis vállalkozás alapjait is ott szeretné letenni. Igaz, vannak 10 ezer eurónál olcsóbb házak is, amelyek általában eldugott kis falvakban húzódnak meg és felújításra szorulnak, de ezekről is tudni kell hogy a valós értékük jóval nagyobb ennél. Nagyobb, mert biztos tetőt, családi otthont jelentenek a bennük lakók számára, arról nem is beszélve, hogy a hajdani építői mennyi erőt, kitartást, reményt, élni-akarást építettek bele egy-egy ilyen házba.

Emlékszem, a szomszéd Annus néni, megboldogult Horváth Anna milyen szelíd mosollyal ült délutánonként ilyen meleg kánikulai időben a biciklijére, barátnőmre hagyva a jószágok esti ellátását. “Megyek vályogot hányni” – szokta volt mondani, és már karikázott is a falu szélére, az általunk “vályog-hányóknak” nevezett legelőre, amelynek peremén a sárga föld kitűnőnek bizonyult a vályogvetésre, vagyis a sárból és pelyvából összegyúrt, napon szárított téglák készítésére. Nem volt könnyű munka, de hát mely munkában nem állja meg egy asszony a helyét? A vályogok szépen készültek, folyamatosan, és (emlékezetem szerint) két év alatt össze is gyűlt annyi, hogy fel lehetett építeni a meglévő udvari házacska elejét, a két szép nagy utcai szobát a hozzájuk tartozó oszlopos bejárattal. Persze, kellett hozzá a családfő keresete is az égetett téglára, tetőszerkezetre, cserepekre…

Nagy szó volt az új ház ötven évvel ezelőtt ezen a tájon, mint ahogy nagy szó ma is. Abban a meggyőződésben növünk fel, hogy az a jó, ha a családnak van saját háza – újabban saját lakása – mert az jelenti a biztonságot. A bérelt lakásra szorítkozás minálunk még mindig átmeneti állapot, néhány évre szóló szükséghelyzet arra az időre, amíg össze nem szedjük magunkat. Nem úgy, mint például Németországban, ahol egész generációk mondanak le arról, hogy saját ingatlanjuk legyen. Ott olyan elérhetetlen összegekről van szó, aminek megszerzésére eleve képtelennek érzik magukat az emberek, s álláspontjukat erősítik a változó munkalehetőségek miatti költözések, lakhelyváltoztatások is.

Munka miatt elköltözni erre mifelénk sem ritka. Negyven-ötven évvel ezelőtt még a falvainkban is működtek olyan üzemek, amelyek megélhetést biztosítottak a bennük lakóknak, nem kellett feltétlenül a városban nézni munka után. A minap fel is soroltunk barátnőmmel, hogy Bezdánban például itt volt a nyomda, a hajógyár, a szövetkezet, az építővállalat, a kötöde, a több damaszt-szövő üzem, de nem volt elvetendő a vendéglátóipari és a kereskedelmi vállalat sem. Ma már magánvállalkozásoké a jövő, és ha valakinek van elképzelése, akár egy falusi családi ház megvásárlásával is kezdheti, amihez, íme, itt van az állami támogatás, amelyre november 1-ig lehet pályázni.

A 10 ezer euró jelentős összeg, különösen a Szerbiában munkával megkereshető pénz és az abból megtakarítható összeg tekintetében nagy, de egy jó ingatlanra mégis kevés. Vagyis hozzá kell tenni munkát és pénzt, s ez a helyes. Ha valamiért megdolgozik és megszenved az ember, azt meg is becsüli, és ha valamit ő maga alkot, jobbnak értékeli önmagát.

Ma már nem feltétlenül vályogot kell vetni, de jelképesen mondva a lapátot ma is kézbe lehet venni. Mert a segélyezés önmagában semmiképp sem helyettesítheti a munka értékét, azt hogy becsüljük magunkat és azt, amit megteremtettünk. A munka az önértékelésünk része. A pályázatokon elnyert házaknak is úgy lesz igazi értéke, ha az eljövendő tulajdonosok bele építik erejüket, terveiket, vágyaikat és megtakarított pénzüket is (tehát lesz jövedelmük is), mert ez által erősödik az önbecsülésük, hogy itthon is képesek boldogulni.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Pontosító
2021. 08. 30. [ 21:20 ]

Balassy Ildikónak: Mindig van hátsó szándék! Nem véletlenül maradtak azok a házak üresen,


Balassy Ildikó
2021. 08. 30. [ 16:16 ]

Tekintettel lesznek-e a házat osztogatók az őslakosok nemzetiségének összetételére? Nem lehet-e ebből betelepítés, e téren a régi arányok megváltoztatása?