Érzékenykedés

Illusztráció
Illusztráció

2020. november 20. [16:34]

Betűméret:                     

Van egy rendkívül inspiráló barátnőm, aki sajátos módon oldja meg a külső negatív ingerektől való védekezést. Azt mondja, nem figyel a hírekre, nem gondolkodik el a vitaműsorok üzenetén – nem is nézi ezeket a tévében, csakis azokat, amelyek az élet szépségeiről szólnak. A fontos rossz híreket úgyis meghallom az utcán a szomszédoktól – vallja, és megerősíti, hogy ebben a koronavírusos időszakban legjobb védekezésnek bizonyult módszerként csak igen szűk körrel találkozik, miközben nagyon igyekszik, hogy a távol levő szeretteivel intenzív kapcsolatot ápoljon, hogy majdan a járvány elmúltával minden a lehető leggyorsabban a rendes kerékvágásba kerüljön.

Mintha egyfajta vákumban élnénk, most ezzel kell megtanulnunk élni.

Barátnőm módszere nem mindenkinél váik be, így esetemben sem, bezártságunk ellenére figyelem a híreket és nem tudom kizárni, hogy némelyek ne érintsenek érzelmileg is. Most éppen kettő. Az egyik november 18-ai, bukaresti keltezésű, és arról szól, hogy Romániában kihirdették azt a törvényt, amely szerint június 4-e, a trianoni szerződés állami ünnepnap lesz, és ezek után június 4-én kötelezően olyan rendezvényeket tartanak, amelyeken népszerűsítik a trianoni szerződés jelentőségét és a településeken kötelezően kitűzik a román nemzeti lobogót. A másik hír november 20-ai keltezésű, az Európa Tanácsból érkezett, és benne Dunja Mihatović, a tanács boszniai származású emberi jogi biztosa felszólítja a magyar Országgyűlést, hogy halassza el bizonyos törvényjavaslatok elfogadását a rendkívüli állapot utáni időszakra. Teszi ezt a felszólítást azért, mert egyes jogszabály módosítási javaslatok aggodalomra adnak okot az emberi jogok vonatkozásában, például „a megbélyegzés fokozódása“ miatt a szexuális kisebbségek esetében (amely nyilvánvaló utalás a gyerekekek örökbefogadására vonatkozó javasolt változtatásokra).

Valójában a 21. században tényleg el kellene távolodni attól a határtól, ahol az ilyen hírek érzelmileg megérintik a magát a magyar kultúrához (is) tartozónak valló embereket. Nem kellene felháborodni azon, hogy a fejlett Nyugaton ma is vannak „jól informált, művelt“ emberek, akik csodálkozva teszik fel a kérdést, hogy mi is a közük a magyaroknak a román belpolitikához és hogyan is került Romániába ennyi rengeteg, több mint egy millió magyar? Inkább azt kellene magyarázni – ha meghallgatnák – hogy ismerni kéne a történelmet, és ha egy többség, amely ilyen görcsösen akar uralkodni a kisebbségre nézve megalázó gesztusokkal, az valójában nem tud megszabadulni a bűntudatától, a múltban tett lépéseinek vitatott igazáról. Például azoktól a hatalmi intézkedésektől, amelyek intézmény- és falurombolásban, üldözésben, mélyszegénység kiváltásában, nyelvi és vallási erőszakokban nyilvánultak meg, azaz egyenlők voltak a „megbélyegzés fokozásával“.

S talán azt sem kellene érzékenyen venni, hogy ennek ellenére, amikor magyar törvényekről van szó, akkor a fejlett Nyugat nagyon is odafigyel, az Európa Tanács biztosa most éppen a szexuális kisebbségek magyarországi jogai miatt aggódik.

Különösen nem kellene érzékenykedni, amikor azt is tudjuk, hogy az európai őshonos nemzeti kisebbségek jogainak elismerésére indított Minority SafePack néven futó kezdeményezés sikerrel járt és kellő számú uniós polgár aláírta, így az EU asztalára kerül az elvárás, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét mégse tekintse a tagországok belügyeinek (lám, a szexuális kisebbségek ügye már nem belügy), és a nemzeti kisebbségek európai értékek mentén szerveződő élete is váljon európai kérdéssé. Ezzel tehát megvolnánk. De itt is van de. Az ezzel kapcsolatos jogalkodási folyamat várat magára, mégpedig egyértelműen nem a koronavírus miatti helyzet miatt. Annál is inkább nem, mert a járvány ellenére más ügyek, mint amilyenek a jogállamisági mechanizmusok, és a kilátásba helyezhető pénzügyi szankciók nagyon is fókuszba kerültek, például.

Nem kell éles szemmel rendelkezni, hogy lássuk ezeket az ellentmondásokat, és talán túl erős nemzeti érzelmekkel sem kell rendelkeznünk, hogy mellbe vágjanak a szemmel látható negatív megkülönböztetések. Az olyan kisemberek, mint velem együtt az én inspiráló barátnőm is, legfeljebb duzzoghatunk egy nagyot mindezek miatt, a mi szavunk nem jut el messzire, talán eljuthatna a választott képviselők által, de azt is tudnunk kell, hogy idő és kitartó munka kell a részükről is annak megértetésére szerte Európában, hogy miért is duzzogunk mi olykor.

Igy hát az olyan hírek hallatán, mint fentebb, marad a keserű érintettség, a belső lázadás. Ez esetben is talán könnyebb lenne a járvány okozta vákumos időszakhoz hasonló periódusban bízni, ami alatt a más-más mércékből fakadó igazságtalanságoknak is véget lehet vetni. Persze illúzió, hogy ezen a téren is csakhamar rendes kerékvágásba kerülnek a dolgok, és sajnos ezzel is meg kell tanulni élni, ha eddig nem sikerült.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Mária
2020. 11. 29. [ 22:00 ]

"és ha egy többség, amely ilyen görcsösen akar uralkodni a kisebbségre nézve megalázó gesztusokkal, az valójában nem tud megszabadulni a bűntudatától, a múltban tett lépéseinek vitatott igazáról. ". Míly igaz. Gondolom a büntudat náluk sokszor provokálásba, gyülöletbe csap át?