Jobb otthon…

(Fotó: portfolio.hu)

2020. április 12. [18:15]

Jelen helyzetünkről ezekben a napokban egy bejegyzésben olvastam a legészszerűbb gondolatot: „jobb otthon heverészni, mint kint a temetőben”. A szerbiai szigorú kijárási tilalom, vagy például a magyarországi kijárási korlátozás emberpróbáló. Főként úgy, hogy a számtalan otthon végzett munkahelyi kötelezettség – a sok fiatal számára egyre terhelőbbé váló, éjjel-nappali „home office” (hiszen a főnök mindig akar valamit!) -, és az otthonmaradással együtt járó megnövekedett házimunka valójában nem heverészés és semmiképpen sem semmittevés. Az idézett bejegyzés üzenetének mégis nagy súlya van: válasszuk az életet akkor is, amikor már a „heverészés” is nehezünkre esik.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mindig is készültünk megélni a feltámadás nagy csodáját, s ez az előkészület tele volt az évszázadokon át alakított hagyományok és rituálék sokaságával, sejtelmes hiedelmekkel, a család egészségét megvédő vagy éppen a bő gyümölcstermést ígérő varázslatokkal, mígnem eljött a húsvét, a beteljesülés. A régvolt húsvétok sok-sok mozzanata él minden emberben, s ennek az ideinek az emléke is maradandó lesz – remélem, sok-sok pozitív képpel, mint amilyen egy távolról küldött mosoly, egy közös Miatyánk a családtagokkal, egy felhangzó hangfoszlány, egy koccintás… És a hála az olyan hírekért, hogy a szülőfalunkban a templom előtt kitett, megszentelt barkából mindenki vihetett haza, vagy a fotóért templomunk oltáráról, ahol régente Krisztus koporsója előtt imádkoztak az emberek, s ami alapján el lehet képzelni, hogy most milyen is lenne, ha… Áthidalhatók így a távolságok, enyhül az akadályoztatás folytán jelentkező mindenfajta frusztrációnk.

A lelki egészség megőrzése, vagy éppen a mélypontból való felemelkedést segítő legalapvetőbb pszichológiai jótanács, hogy tanuljuk meg elviselni a kellemetlent azon az úton, amely a céljainkhoz vezet. A hétköznapi céljainkon túlmenően most mindannyiunkban az a várakozás él, hogy túléljük ezt a COVID-19 nevű szörnyűséget lehetőleg épségben-egészségben, de ha elkerülhetetlen lesz a fertőzés, akkor legalább legyünk annyira erősek, hogy a lehető legkönnyebb tünetekkel ússzuk meg, hogy utána ismét rendes körülmények között élhessük életünket.

Rendes körülmények között? Valószínüleg a kérdésre adott válasz tartalma egészen más lesz ezek után, mint amilyen választ adtunk volna egy hónappal ezelőtt.

Egy fajta várakozásban élünk, azt várjuk, hogy egy ismeretlen ellenség megbotoljon, elessen, megsemmisüljön. Miközben ezt várjuk, él bennünk a bizonytalanság, a félelem és a szorongás az ismeretlentől. Normális érzelmek ezek, természetes, hogy ilyenkor fel-fel törnek bennünk a veszélyhez vagy a bezártságunkhoz, és a fizikai korlátainkhoz kötődő gondolataink kapcsán. Aki fél és szorong mostanában, az nem gyenge és gyáva. Inkább racionális, mert tudja, hogy vele is megtörténhet a baj, ezért talán még inkább óvatos és tökélyre viszi a kézmosás szabályait, a kilincsek fertőtlenítését, a cipőtalp lemosását, s a padlót annyiszor felmossa, hogy enni is lehetne rajta. De ha nem áll meg ennél és további félelem-forrást talál, azzal tovább gerjeszti önmagában az elviselhetetlen szorongást, és az útja a betegség felé halad. Aktív pszichoterapeuták és a közvélemény-kutatások eredményeit a cselekvés meghatározása céljával elemző politikusok is figyelmeztetnek: sok közöttünk a depressziós, az apátiában szenvedő, és nem utolsó sorban az agresszióját kontroll alatt tartani képtelen ember, aki a családtagjaival erőszakoskodik. Élnek a telefonos segélyvonalak, egyre szélesebb körben szerveződik a skype-os pszichoterápa, a média is igyekszik segíteni, hogy a jelen helyzetet az átlagosnál nehezebben megélő emberek is eljussanak az „aha”-élményhez – divatos szóval bekapcsolódjon a „klikk” a gondolatvilágukban –, és életük vezérfonalaként megfogalmazzák azt a meggyőződést, hogy most a korlátokhoz való alkalmazkodás ideje van, és a hogy a korlátok között is lehet jó tartalmakkal gazdagítani szerény kis életünket.

Pszichoterapeuták között mozogva többször is hallottam – és magam is ezt vallom -, hogy a mélyen vallásos embernek nincs szüksége pszichológusra. A mélyen vallásos ember imái közben megtalálja a maga vezérfonalát. Mélységesen emberközeli Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek üzenete, amit Budapesten a Szent István-bazilikában tartott szertartáson mondott húsvét alkalmából: „Ha felismerjük Istent, ha befogadjuk a húsvét örömhírét, akkor kiemelkedünk minden félelemből és szomorúságból. Akkor nem szorongunk többé, hogy mit hoz a jövő".

A szorongás együtt jár a bizonytalansággal és fordítva. Amennyiben ügyesen vadászunk a gondolataink erdejében, biztosan megtaláljuk azokat a meggyőződéseket, amelyek értelmet adnak az értelmetlennek tűnő otthoni “heverészésünknek”.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!