Bűn

Halogatják a házasságot és a gyermekvállalást a fiatalok

2019. szeptember 5. [18:55]

Minden tanévkezdéskor megdöbbentő az elsősösök számának csökkenése, pedig ezzel a ténnyel tisztában vagyunk az egész naptári évben. Tudjuk, hogy baj van a népesedéssel, és ráadásul az elvándorlás is állandó, hiába telt el lassan több mint két évtized a délszláv háborús körülmények és a bombázások nehéz ideje óta. Valami évtizedek óta nincs rendben a körülményeinkkel, az életérzéseinkkel, nem csak a vajdasági magyarokéval, hanem általánosságban véve Szerbia minden vidéke lakosságáéval, ami az által is visszaköszön, hogy az idén az országban alig 63 400 gyereket számlálnak az első osztályokban, ami a sajtó egymástól eltérő információi szerint 4-6 ezer gyerekkel kevesebb, mint tavaly. Belegondolni is nehéz: 4-6 ezer gyerek! Egy nagyobb falu lakossága. Ami a vajdasági magyarokat illeti, minden ilyen, számadatokat is magában hordozó esemény alkalmával bebizonyosodik a prognózis, hogy tíz évenként eltűnik a magyarság 10 százaléka (sőt több…), és ezt az idei 1360 magyar elsős is láttatja, mert eszünkbe jut, hogy öt évvel ezelőtt csaknem 1600-an voltak.

A téma iránt érdeklődők a világban ezekben a napokban a III. Budapesti Demográfiai Csúcson elhangzottakra figyelhettek és elgondolkodhattak az elhangzottakon, mert a népességfogyás nem csak a mi tájainkra és a velünk vagy a közelünkben élőkre jellemző, hanem a fejlett európai nemzetekre is. A németek sem dicsekedhetnek az elvárt szaporulattal, például. A hír kapcsán, hogy ebben az országban a lakosság 25 százaléka bevándorló-hátterű, nemrégiben nézegettem meg a beszédes statisztikákat: az 1960-as években minden 100 német asszony 250 gyermeket nevelt, eközben 2015-ben már csak 150-et. Jómagam is tanúja voltam három évvel ezelőtt egy fiatal (fiatal? – hiszen már 30 éven felüliek voltak, közel a 40-hez) “echte” német (mellesleg, a mi fogalmaink szerint jómódú) pár vergődésének, hogy vállaljanak-e gyereket, mert ha igen, jaj, arra vajon milyen sors vár?... Lehet tehát jóléti a társadalom, viszonylag rendezett az ország, s mindenek előtt lehet sok pénz is, meg napközi és szociális juttatás – mindez kell is! – az egyén döntésének a kérdésétől e tekintetben nem menekülhet sem a szűkebb, sem a tágabb közösség. Véletlenszerűen bukkant fel a téma nemrégiben Újvidéken egy kedves társaságban, ahova bánáti falvakból is érkeztek vendégek, s ide vágóan egy mende-mondaszerű megjegyzés maradt meg emlékezetemben egy fiúról, akit nem is ismerek.

A történet szerint egy bánáti magyar faluban élő, 30 éve felé járó fiatalember bejelentette a barátainak, hogy szakítani fog a párjával, mert a lány sürgeti a házasságot, ő viszont úgy érzi, még van ideje.

Erről a gondolkodásmódról ad intő hírt több kutatás is, a Magyar Nemzet augusztus 31-én megjelent cikkében például azt olvastam, hogy a Science Advances amerikai tudományos folyóirat tanulmánya szerint napjainkban a férfiak 50 éves koruk körül a legkelendőbbek, miközben a nők esélye 18 éves koruktól kezdődően folyamatosan csökken. A társkereső portálok munkatársai is megerősítik ennek a tendenciának a valósságát, a cikk idézi egy budapesti párkereső programcsoport vezetőjét, aki a túlzott elvárásokra figyelmezetett: a negyvenes, családalapítás előtt álló magyar férfiak huszonéves lányokat keresnek és meg sem akarnak ismerkedni a korban hozzájuk illő nőkkel, akik szintén gyerekre vágynak. Az állam a már létrejött családok erőteljes támogatásával tehát megteheti a magáét, viszont ennek előtte a saját döntéseivel az egyes ember is meg kell, hogy tegye a magáét. Az anyaság tiszteletével, például, s ezzel együtt azzal a tudattal, hogy a szülők az élet szolgálatában állnak, miközben maga a család egyesíti az élet testi-lelki-szellemi oldalát és az egyes ember ez által élhet teljes életet - amiről maradandóan szép beszédet mondott Erdő Péter bíboros a budapesti demográfiai csúcson.

Hát akkor most mi legyen? Recept nincs, az adatokból, tendenciákból le lehet vonni a tanulságokat, és az állam is megteheti a maga tényszerű intézkedéseit. Egy korombeli hölgy mondta a minap, hogy nekünk annak idején elég volt végigmennünk a korzón, és máris akadt udvarló, nem kellett társkereső portál. Talán épp az én nemzedékem bűne, hogy nem tanítottuk meg gyerekeinket a (jó) párválasztás fontosságára és az idejében történő gyerekvállalás szépségére?

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Kritikus
2019. 09. 09. [ 22:05 ]

Biztos megélhetés nélkül innen még az ördög is menekül, nem csak a fiataljaink. A példaképnek bemutatott "modern" életvitel és a valós életben a megélhetéséret küszködő családok, nem nehéz vállasztás elé teszik a fiatalokat. Ők könnyen döntenek és a könnyebb megélhetés a céljuk, nem pedig a mindennapos nélkülözés és bizonytalanság. Amig a politikusok ezt nem akarják belátni - itt nem lesz javulás semmilyen téren.


Adrienn Kőnig
2019. 09. 06. [ 08:19 ]

Milyen csodálatos megfogalmazás : miközben a szülők az élet szolgálatába állnak ... rendkívül nemes gondolat ... kívánom hogy egyre többen hozzunk jó döntéseket ...❣️