Ruhadömping

2018. szeptember 27. [18:16]

Betűméret:                     

Betévedtem egy ismert márkakereskedés ruhaboltjába, ahol különféle összevont kedvezményekkel közvetetten vásárlásra csábítottak. Könnyű dolguk volt már csak azért is, mert rendelkeztek minden ruhadarabbal, ami érdekelt volna, ráadásul az ár is valóban rendkívül kedvező volt.

Szóval, vettem egy szép, kellemesen simuló ruhát.

Otthon elkezdtem tanulmányozni a szabását. Boldogult édesanyámat sokszor szemléltem munka közben, ahogy a szabásmintákat elhelyezgeti az anyagon, és kitalálja, hogyan illeszthetők össze a legjobban a darabok, és nem ritkán azt is elérte, hogy az anyagból megmaradjon akkora rész, ami jó lesz más célra is. Ő csak a családnak varrt, és mindennel takarékoskodott, amivel csak lehetett. A szabási művelet maga volt a kreativitás, az összefüggések és az előrelátás összekapcsolása, rugalmas gondolkodás, merész megoldások bátor életrehívása. Amikor kész volt a szabással, a kivitelezés monoton feladata következett, amit olykor a varrógép hibás működése vagy az anyag minősége nehezített. Ez már a türelem próbája volt, az érzelmek feletti uralkodásnak a gyakorlása, a képesség, hogy megadjuk magunkat a körülmények akaratának, és az idő múlásának tényét elfogadva rengeteg percet szánjunk a monotóniának, a varrógép csendes kattogásának, a le-fel ugráló tűnek, az ujjaink ügyes mozgatásának. Mindezt azért, hogy haladjon a munka.

A varrás koncentrációt igényel, olykor idegtépő is, különösen, ha baj van a látásunkkal, és későn vesszük észre az irányt vesztett öltéseket.

Más fizikai munkával is így van ez, a munkapszichológiában külön irányzat foglalkozik a szükséges mechanikus mozdulatok és az emberi test lehetséges mozgásának az összeegyeztetésével, hogy az alapján tervezhető legyen a munka lehető leggyorsabb elvégzése. Az erről szóló megfigyelések és vizsgálatok eredményeit bizonyára figyelembe veszik a varrodák munkájának a szervezésekor is, hogy minél hatékonyabb legyen a termelési folyamat az ágazatban. Ha tisztelik a munkaerőt és az ember teljesítőképességeinek a határait, akkor csakis az átgondolt, jól felállított szalagmunkával érhető el, hogy kevés költséggel állítsanak elő a varrodák egy-egy ruhadarabot.

A jelek szerint sikerül is nekik, nagyon sok az olcsó ruha a piacon. Olcsó az anyag is, de a munkaóra is. Manapság kevesebbe kerül készruhát venni, mint varratni. Az otthoni varrás nehézségeinek és időigényességének az ismeretében ezen nem kell csodálkozni, legfeljebb sajnálkozni, hogy nincs a közelünkben olyan ügyes varrónő, aki testreszabott darabokkal tenné egyedivé a ruhatárunkat. A varrodák dolgozóinak a helyzetébe beleélve magunkat pedig azzal is szembesülhetünk, milyen érzés lehet nagyon kis pénzért dolgozni.

Olvastam, hogy az exkluzív divatáruházak termékei esetében is egy darab előállítási költsége legfeljebb 100 euró, miközben azt 1000 euróért árulják. A divatot és a tervező és a cég nevét kell megfizetni, amelyik ruhadarab pedig nem talál vevőre, azt viszik megsemmisítésre, elégetésre, és nem adják olcsóbban, mert akkor inflálódna a tervező stílusa és a cég neve. Az el nem adott terméket azonban a divatipar olcsó láncolatai is elégetik, ami azt jelenti például, hogy ha nem veszem meg a fentebb említett ruhát, az könnyen az égetőbe kerülhetett volna. Mert kell a hely a raktárban és mert nem érdemes elajándékozni sem, mert sokba kerül a szállítás. (Ezekkel az állításokkal szembehelyezkedve jogos lenne a kérdés, hogyan éri meg a nyugati használt ruhákkal kereskedőknek, hogy az újvidéki nájlon piacon 50 dinárért adjanak egy-egy nadrágot, vagy 500-1000 dinárért zakót, télikabátot?)

A lényegi kérdés azonban a ruhaipar értelmetlen felgyorsulása és mindaz a pusztítás, ami az anyagok előállításával, illetve azok tonnaszámra történő megsemmisítésével jár. Az emberi hiúság bocsánatos szegmense, hogy szeretünk külsőleg is tetszeni a környezetünknek, s ennek egyik eszköze az öltözködésünk, ősidők óta. Erre a tulajdonságunkra játszik rá az iparág, nemcsak az olcsó munkaerő kihasználásával, hanem immáron óriási környezetvédelmi gondokat is termelve. Eközben nagy pénzeket tesz zsebre elsősorban nem a termék előállításával, hanem a divatdiktálás “szellemi értékének” a felsrófolásával.

Bezzeg, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor több évre szólt egy-egy szoknya, kosztüm, kabát, az ügyes édesanyák és a kedvenc varrónők a szabáskor akalmazott kreativitásuk értékét nem is számolták, eszükbe sem jutott. Megérdemlik, hogy utólag megköszönjük ezt nekik abban a reményben, hogy a ruhadömping terhét felismerve újból eljön a kreatív és segítőkész varrónők, továbbá a több évre szóló ruhadarabok ideje.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!