A Leoni és a spanyol dinnye

2017. július 30. [14:08]

Betűméret:                     

Aki befolyásolni akarja a másikat és azt szeretné, hogy a másik úgy gondolkodjon és cselekedjen, ahogy ő elvárná, ügyes manipulatív trükköket vet be a kommunikációba. Pontosan tudja, hogy mi a másik gyenge pontja, az mit vár el önmagától, a másik embertől és a világtól, és ezeknek a gyenge pontoknak és elvárásoknak megfelelően fogalmaz meg célirányos mondatokat. Választások közeledtével, illetve választások idején a politikai közbeszédben is élnek ezzel a lehetőséggel. Szerbiában például a kisemberek (tömegek) nyomasztó pénztelenségét és munkanélküliségét emlegetik évtizedek óta olyan ígéretekkel, hogy növekedni fognak a keresetek és nyugdíjak, és hogy a reformokkal párhuzamosan jönnek a külföldi beruházók és általuk majd lesz sok munka is a munkanélkülieknek.

De most nincsenek választások és mégis ez történik! Napok óta az államfő képe”folyik” a képernyőről az emberek mindennapjaiba, az újságok címoldalain is ő győz meg bennünket, hogy most majd milyen jó lesz nekünk. Most a hét végén éppen a német Leoni kábelgyár legújabb szerbiai beruházása kapcsán. A németországi Nürnberg közeli Roth városkában levő székhellyel rendelkező cég immár a harmadik szerbiai üzemét nyitja most Nišben azzal az ígérettel, hogy ott hamarosan 2 200 embert fog munkába állítani (egyelőre csak 150-et). Mindez hihető is, hiszen a már meglévő másik két üzemében (Malošišteben és Prokupljeban) már 5 700 ember dolgozik. Aleksandar Vučić szerb államfő arra biztatja a Leoni vezetőit, hogy „felejtsék el a távoli Mexicót”, van még város Szerbiában, ahol üzemet nyithatnak. Hiszen, nagyon sok az elszegényedett községi önkormányzat, ahol várva várják a beruházókat és a munkaadókat, a szerb állam pedig jó feltételeket biztosít azoknak, akik az ilyen városkákban és a hozzájuk tartozó falvakban akarnak üzemet létesíteni. Németország már évek óta él ezzel a lehetőséggel, nagyon sok termelői egysége van itt, és közvetett úton már 35 ezer embert foglalkoztat Szerbiában. Jó üzlet ez, hiszen itt kisebbek a fizetések, mint a németországi székhelyeken – azért is jönnek ide -, eközben nem is vagyunk messze. Megéri nekik tehát. (A kragujevaci Fiat munkásainak nemrégi sztrájkja alatt szembesülhettünk azzal, hogy az olasz cégben az emberek még 400 eurót sem keresnek meg havonta.)

Szép számnak tűnik ez a német cégek által létesített 35 ezer szerbiai munkahely, de mi ez ahhoz képest, hogy hányan hagyták el Szerbiát németországi munka miatt. Falvak, kisvárosok ürülnek ki Vajdaság-szerte, mert a fiatalok és idősebbek jelentős hányada megelégelte, hogy kis pénzért dolgozzon és életszínvonal tekintetében évtizedek óta egy helyben topogjon csak a puszta túlélést biztosítva önmagának és családjának.

- Nincs kinek eladni a terményt – hallom egyik-másik piacon Bácskában, amerre éppen járok. Az asztalok tele gyönyönyű gyümölccsel, paradicsommal, paprikával, illatozó petrezselyemmel, csak éppen vevő nem akad. Hozzám hasonló idősebbek nézelődnek és vásárolgatnak, de az árusok előtti halmazokon nem igen látszik, hogy fogyna az áru. Nincs pénze az embereknek, mondom a mifelénk szállóigévé vált mondatot az egyik ismerősömnek, amire ő megdöbbentően reagál. Dehogy nincs! – mondja. Annyi azért lenne, hogy vegyenek egy-két kiló krumplit, 50 dinárért paradicsomot és paprikát. Nem erről van szó, hanem arról, hogy nincs ember, aki megegye. Elmentek! Az által, hogy a faluból elmentek az emberek, a termelők elveszítették a piacukat, a szomszédasszony is Németországban eszi a spanyol dinnyét, és nem azt, amit a szomszéd termelt meg a bácskai szántóföldön…

Ha így folytatódik, hamarosan arra panaszkodunk, hogy nincs ember, aki dolgozzon és nem arra, hogy nincs munka. Ezt már egy újvidéki cég vezetője állapítja meg, és nem is kell érvelnie. A városban a kirakatok, hirdető- és villanyoszlopok tele vannak cédulákkal, hogy munkást keresnek a pékségek, kisboltok, informatikai kisvállalkozások. Az újvidéki cégvezetőnek más szempontból is igaza van: ha a német Leoni történetesen a szülőfalumban nyitna kábelgyárat, bizony jól szét kellene néznie, hogy munkást találjon. Nem azért, mert a helybeliek nem akarak dolgozni, hanem azért, mert elmentek a nagyvilágba, mindent maguk mögött hagyva, benne azt a piacot is, ahol most vevő nélkül maradtak a helybeli termelők, és az itt termett dinnyét sincs már, aki megegye. A helybeli kistermelők árujának az értékesítése komoly politikai kérdéssé válik immár.

A szavazók édesgetése során változnia kell tehát a politikai retorikának, de legfőképp a cselekvésnek. Már nem az a probléma, hogy nincs munka, hanem az, hogy az életképtelen szerbiai állapot túl hosszú ideje tart és eljutottunk odáig, hogy elsősorban a szakembereket, szakmunkásokat vissza kell édesgetni a közeli és messzi országokból. Nem csak szavakkal, hanem méltó élettel. Nem 400 eurós fizetésekkel és nem olyan jövőbeni nyugdíjakkal, amelyeket az államfő vagy kormányfő bármikor megnyirbálhat, amikor az érdekei úgy kívánják.

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!