A koronavírus a nyomtatott sajtó végét is jelenti?

(Fotó: diariolleida.com)

2020. március 30. [11:31]

Betűméret:                     

A koronavírus-járvány jelentős mértékben befolyásolta a sajtó munkáját is, főleg a nyomtatott sajtót sújtotta, amelyek közül némelyek már nem jelennek meg vagy átálltak elektronikus kiadásra.

A ljubljanai székhelyű Közel-keleti és Balkáni Stúdiumok Nemzetközi Intézetének (IFIMES) legfrissebb elemzésében rámutatnak arra, hogy a koronavírus megjelenésével változások tapasztalhatók a tudósítás és a szerkesztés módjában, különösen az írott sajtónál, amelyek közül egyesek már nem jelennek meg.

„Tekintettel arra a tényre, hogy a koronavírus 24 óráig túlélheti a papíron, az emberek nem vesznek újságot. Ugyanakkor a karantén és a kijárási tilalom idején lehetetlen az elárúsító helyeket újsággal ellátni” – áll az elemzésben.

Azonban rámutatnak arra is, hogy a jelenleg uralkodó véleménytől függetlenül nem kell túldramatizálni a helyzetet, s nem kell végső következtetéseket levonni, de az utóbbi évtizedben nagy változások mentek végbe, jobban átállnak az elektronikus médiára és a közösségi hálókra.

Az elektronikus sajtót kevésbé érinti a koronavírus, de nekik is alkalmazkodniuk kell a helyzethez.

Az IFIMES A nyomtatott sajtó vége és talk show otthonról című elemzésében kitér arra is, hogy a tévéstúdióban a műsorvezetőnek többé nincs vendége, hanem Skype-on kapcsolják be az interjúalanyt. A vendégek nem szeretnének azért elmenni otthonról, hogy egy tévéstúdióban legyenek.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!