Családi Kör (2020. március 12.): „Nem adom fel, továbbra is keresem a testvérem”

2020. március 11. [10:30]

Több szervezetbe tömörülő, igen nagy számú szülő, hozzátartozó a mai napig keresi az igazságot arról a több száz (egyes becslések szerint akár több ezer) csecsemőről, akikről az elmúlt évtizedekben a kórházakban a születésüket követően azt állították, hogy elhunytak. Tízezer eurós kártérítést lát elő számukra az újonnan elfogadott törvény – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Hogy nézne ki a 21. századi forradalom?

Nem szabad egyetlenegy március 15-nek sem elmúlnia úgy, hogy ne emlékeznénk meg az 1848-as forradalomról és szabadságharcról. Ahogy tilos a múltat (meg)hamisítani, ugyanúgy erkölcsi kötelességünk megemlékezni azokról a hősökről, akik egy szebb, egy jobb, egy másmilyen jövőért adták életüket – Tőke János vezércikke

Szabadkára került a televízió

Ahogy tavaly és tavalyelőtt, az idén is nagyon sok olvasónknak sikerült megfejtenie a február 29-én megjelent számunkban található keresztrejtvény-melléklet poénjait. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idén még a tavalyinál is többen küldték be a megfejtéseket a szerkesztőség címére. Nézzük, kiket fogadott Fortuna istenasszony a kegyeibe!

Tánccal az egészségért és a magány ellen

A szenior örömtánc kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált, forradalmian új, közösségi mozgásforma. Temerinben, Adán, Óbecsén és Zentán próbálhatják ki az érdeklődők ezt a kíméletes mozgásformát, amely a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását - Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

E-étlappal hódítanak

A zentai Dropkom egy fiatal, családi vállalkozás, amelynek tulajdonosai Gyetvai Krisztián és testvére, Márton. A cég alaptevékenysége a számítógépes programok összeállítására és értékesítésére irányul, emellett online marketinggel is foglalkozik, s kizárólagos forgalmazója a Bsys nevű programnak, amely a vállalkozások számára megkönnyítheti az adminisztrációs feladatok sokaságát – Pósa Tamara riportja

Tűzmegelőzés és tagtoborzás

Egy év alatt több mint ötven bevetés, ebből harminc tűzeset: így fest a zentai hivatásos és önkéntes tűzoltók statisztikája a 2019-es évben. Vasas Balázs két éve látja el a vezető pozíciót Zenta egyik legjelentősebb múlttal rendelkező egyesületében, a közel százötven éves Önkéntes Tűzoltó Testületnél – Szalai Teodóra interjúja

Bácska és Bánát számos látnivalót rejteget

Nem okvetlenül kell több száz vagy ezer kilométert utaznunk ahhoz, hogy festői környezetben, vízpart mellett pihenjünk, finom ételeket és borokat fogyasszunk, vagy épp érdekes, sokszínű kavalkád részeseivé váljunk. A belgrádi idegenforgalmi vásáron Antalfalva, Torontálvásárhely, Temerin és Törökbecse is képviseltette magát – Tóth Imre riportja

OKTATÁS: El a kezekkel az iskoláktól! – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Egyelőre sokismeretlenes egyenlet a svájci plusz-plusz modell – Takács Magda írása

VENDÉGSÉGBEN: Bajmokon, Muzslyán és Felsőhegyen

KÖZÉLET: Dilemmák a Covid-19 vírussal kapcsolatban – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Fegyver és szigor – Nagy Nándor írása

RIPORT: Bánáti falvak közterei - Könyvajánló dr. Szilágyi Mária legújabb, szerb nyelven megjelent könyvéhez – Csányi Mihály írása

INNOVÁCIÓ: Laboratóriumi robotok a mindennapi oktatásban – Tóth Imre cikke

KÜLFÖLD: Nem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak

GURULUNK: Ezerkétszáz megmentett emberélet

IRODALOM – Czini Zoltán: Északi fény – Észak honából

KÉPHISTÓRIÁK: A szempontok halmozódása

BUKSI: Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Személyes rekord – Huzsvár József cikke

SPORT: A rejtélyes Ramadani – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A rostszegény étrend magas vérnyomást okozhat

NEM A GÓLYA HOZZA: A rendszeresen olvasó gyerekek jobban teljesítenek az iskolában

AZ ORVOS VÁLASZOL: A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emeltek szót

ÖTLETSAROK: Rókalány a konyhában

KERT: Ideje megmetszeni a tujákat!

KONYHA: Túró sósan és édesen

Ezen kívül kis és óriás keresztrejtvény, fejtörő, sakkrovat, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Boros György alkotása látható

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!