Sikeres volt a Vajdaságban magyar nyelvű műsort sugárzó helyi rádiósok első találkozója

2019. november 25. [15:29]

Az óbecsei Cross Media Consulting média-tanácsadással foglalkozó ügynökség 2019.11.23.-án szombaton Óbecsén a Largos étteremben megszervezte a Vajdaságban magyar nyelvű műsort sugárzó helyi rádiósok első találkozóját.

Börcsök Mónika a találkozó megálmodója és szervezője megnyitóbeszédében elmondta: „Vajdaságban tíz kereskedelmi rádióban működik magyar nyelvű szerkesztőség, ami példaértékű, mert ez bizonyítja azt, hogy a szóbeszéddel ellentétben, Vajdaságban nem szűnt meg a magyar rádiózás.Nehéz körülmények között dolgozunk, de az új tulajdonosok adtak lehetőséget, hogy folytassuk a munkát és ezt ki kell használni, élni kell ezzel a lehetőséggel. Nagyon fontosnak tartom ezt az összejövetelt, mert az utolsó tíz évben nagyon sokat változott a rádiózás. Megjelentek a korszerű adásvezérlő programok, a korszerű adástechnika és változott a hallgatók igénye is. Össze kell tartani, együtt kell működni, képzésekre járni, lépést kell tartani az idővel.”

A Cross Média, mint a találkozó szervezője többek között média-tanácsadással is foglalkozik, ezáltal szakmai körökben széles körű ismeretségre tett szert és jó kapcsolatokat ápol nemcsak szerbiai, hanem a környező országok rádiós szakembereivel is. Élve ezzel a helyzettel, a rendezvényen két szakmai előadás is elhangzott. Mikus Tamara a Sláger FM rádió programigazgatója (Magyarország, Budapest) bemutatta a modern rádiózás alapköveit, Tarr-Pintér Dániel Róbert a 42NET Marvin Cloud és a 42NETMEDIA ltd. ügyvezető igazgatója (Magyarország, Budapest) pedig ismertette a 42Net Marvin, korszerű adásvezérlő programot.

Börcsök Ferenc - a Szerbiai Rádiók Egyesületének (RAB) elnökhelyettese, A „Naxi Nacional” rádióhálózat igazgatója, az óbecsei „Naxi Active Rádió” és a „FOX Rádió” tulajdonosa valamint médiakonzultáns (Óbecse), Kovács Márta vajdasági rádiós marketing szakértő (Óbecse) és Börcsök Mónika a Cross Media Consulting médiatanácsadással foglalkozó ügynökség vezetője és a FOX Rádió programigazgatója (Óbecse), az előadásokat követő szakmai tanácskozáson válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

A találkozó végén a jelenlévők megköszönték a szervezőknek az indítványozást, sikeresnek, hasznosnak találták a rendezvényt és abban egyeztek meg, hogy hagyományosan, évente legalább egyszer szükség van ilyen társalgásra, szakmai tanácskozásra.

A rendezvény a Szerbiai művelődési és tájékoztatási minisztérium támogatásával jött létre.

Börcsök Mónika

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!