Földi László: Ha ez a kormányzás négy évig kitart, akkor Magyarországot el lehet felejteni

Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója úgy véli, a társadalom előbb-utóbb szembefordulhat a Tiszával.
Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója úgy véli, a társadalom előbb-utóbb szembefordulhat a Tiszával. (Fotó: HírTV)

2026. október 18. [19:09]

Betűméret:                     

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt Magyarország és a nyugati világ helyzetéről a HírTV Péntek 18 című műsorában Földi László. A nemzetbiztonsági szakértő szerint a Tisza kormányzása négy év alatt alatt teljesen leírhatja hazánkat, de a mindent felszámoló politika a társadalom visszafordulásához is vezethet. Az egykori hírszerző beszélt a nyugati társadalmak szisztematikus tönkretételéről, a hazai titkosszolgálatok előtt álló kihívásokról és Orbán Viktor megkerülhetetlen szerepéről az európai patrióta mozgalomban.

Áprilisban az emberek többsége nem megválasztott, hanem leváltott valakit. Ennek rögzítése azért fontos, mert a történések lélektani háttere egészen más, mint egy átlagos választás után. Akit leváltottak, az ellen bosszúhadjáratot várnak a tömegek, „vért akarnak látni”, az új kormányzat ennek az elvárásnak tesz eleget – értékelte a belpolitikai helyzetet Földi László a HírTV Péntek 18 című műsorában.

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint ezáltal lemondanak az ország irányításáról, hiszen az nem arról szól, hogy üldözünk, hanem arról, hogy építünk. Mindent lebont a Tisza-kormány, a minisztériumi struktúrákat, valamint a gazdaságban eddig működő rendszereket is felszámolja – hangsúlyozta a szakértő. Úgy véli, ez nem jó politika számukra, mert a társadalom szembe fog fordulni velük. - Ha ez a kormányzás négy évig kitart – reményeim szerint nem –, akkor Magyarországot el lehet felejteni – fogalmazott Földi László. Ezt azzal indokolta, hogy miközben a felszínen zajlik az elszámoltatásnak nevezett cirkusz, a háttérben az ország kivásárlása zajlik. Ráadásul szerinte teljesen mindegy, hogy NER-es vagy nem NER-es vállalkozóról van szó, mindenkitől mindent el fognak venni, mert akik érkeznek, azok nem magyar szempontból gondolkodik, hanem külföldi érdeket képvisel.

Eltüntetnék a magyar „vírust”

Földi szerint Orbán Viktor „bűne” nem az volt, hogy időnként mást mondott, mint az európai elit, hanem olyan logikát képviselt a politikájával, amely teljesen szembe ment a globális érdekkel. - A most zajló folyamatok valódi célja tehát az, hogy az esélyét is felszámolják a patrióta politika visszatérésének Magyarországon – vélekedett a szakértő. A globalisták úgy gondolkodnak, hogy a magyar „vírust” el kell tüntetni, mert annak az a tulajdonsága, hogy terjed. - Az AfD, Le Penék, a patrióták egyaránt Orbánra hivatkoznak, pontosabban az „orbánizmusra”, arra a politkára, amit ő képviselt.

A globalisták szempontjai

Katasztrofálisnak nevezte a Tisza-kormány külpolitikáját Földi László és súlyos hibaként értékelte, hogy az új vezetés nem csupán a minisztériumi tisztségviselőket váltotta le, hanem az Orbán-kormány kimagaslóan jó külpolitikai koncepcióját is,

amelynek a lényege a kiegyensúlyozott kapcsolatrendszer volt a nagyhatalmakkal. - Az Európai Unió központjának, a brüsszeli bürokráciának formálisan a 27 nemzetet kellene képviselnie, de valójában a pénzügyi érdekcsoportok határozzák meg a döntéseiket. Egy olyan érdekviszonyrendszerként működnek, aminek semmi nem fáj, ami Európában esetleg rossz, kizárólag arra koncentrálnak, hogy nekik mi a jó. Legyen szó háborúról, inflációról, energiaválságról, vagy migrációról – fogalmazott a szakértő.

Földi László arról is beszélt, hogy a történelem során mindig voltak objektív okai a háborúknak, általában területszerzési szándék, vagy hatalmi vetélkedés, de az elmúlt 70 évben gyakorlatilag csak a pénz érdekében alakulnak ki ezek a fegyveres összecsapások. Kifejtette: a háborúkkal jól keresnek a fegyvergyárak, illetve a finanszírozásban a bankok, a hitelek mögött megjelenik a fedezet is, az orosz-ukrán háborúban ez maga Ukrajna. Az ország keleti területeit már annektálták az oroszok, a többi része pedig a BlackRock és hasonló nagy hatalmú szervezetek tulajdonában áll.

A pandúr és a rabló

A volt hírszerző arról is beszélt, hogy a külpolitikai irányvonalban történő túlságosan nagy irányváltás súlyos problémát okozhat a titkosszolgálatok működésében, mivel nem lehet egyik napról a másikra új kapcsolati hálózatot kiépíteni, amin majd érkeznek az információk.

Hibának nevezte azt is, hogy a szolgálatok felügyelete Tóth Péter, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója hatáskörébe került.

Földi László szerint ugyanis a kémelhárításnak és a hírszerzésnek kell egyfajta autonómia, nem működhetnek kalákában. - Az elhárító a pandúr, a hírszerző a rabló, együtt kell működniük, de nem egy irányítás alatt – fejtette ki a szakértő.

Európa tönkretétele a cél

Az LMBTQ-propaganda térnyerése is szóba került a műsorban. Földi László hangsúlyozta, ez a probléma sem hirtelen szökkent elő a semmiből, hiszen régóta láthatjuk, mi történik Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, az előpző kormány pedig pontosan tudta, hogy ezt meg kell akadályozni, mert tönkreteszi a gyerekeket. Úgy fogalmazott, a politika most ebben nincs segítségünkre, de bízik a magyar emberek ellenállásában, a szülők határozott fellépésében az iskolákban megjelenő gender-aktivistákkal szemben. A szakértő szerint ez a folyamat független a kormányváltástól. - Európában, sőt, a teljes északi féltekén olyan káoszelmélet megvalósítása történik, aminek ez egy eleme. Az emberek gondolkodásának, a társadalmak normális működésének, a fiatalok identitásának a tönkretétele nem önmagában álló elképzelés, hanem illeszkedik az Európa felszámolását célzó koncepcióba – jelentette ki Földi László.

Ebből a helyzetből akkor van kiút, de ehhez az kell, hogy a társadalmak többsége felismerje a probléma lényegét és tegyen is ellene. Ennek vannak már jelei Németországban az AfD erősödése, Franciaországban és Spanyolországban is hasonló folyamatok zajlanak, de a patrióták még nem állnak készen a hatalom átvételére. Ezek a pártok ugyan győzhetnek egy választáson, mint például Hollandiában, vagy Ausztriában, de nem győztek annyira, hogy kormányzó erővé váljanak, az elit pártjai ugyanis mindenhol összefognak ellenük jobbról és balról egyaránt - fejtette ki. Földi László szerint az európai patrióta mozgalom nem működik Orbán Viktor nélkül, mivel rajta kívül ma nincs olyan európai politikus, aki úgy tudna az élére állni, hogy a kitűzött célokat világos koncepció mentén végigvigye.