Tizenkét halálos áldozata van az M3-as autópályán történt buszbalesetnek (Frissített)
2026. augusztus 16. [7:31]
Legfrissebb hírek szerint 12 ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben. A sérültek száma ugyanennyire tehető.
Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után.
A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A mentés jelenleg is folyik - közölte.
A szóvivő elmondta, az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára.
A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került.
A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.
Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket.
A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult - írták.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott.
Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette.
A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van - írták.
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt balesetben - közölte a magyar miniszterelnök vasárnap reggel.
