21 Kutatóközpont: A választópolgárok kétharmada a Tiszára, negyede a Fideszre szavazna
2026. július 3. [18:27]
A választani tudó állampolgárok picivel több mint kétharmada a Tisza Pártra, míg közel negyedük a Fidesz–KDNP-re voksolna a 21 Kutatóközpont legfrissebb adatai szerint.
Utóbbiak támogatottsága a felmérés szerint stabilizálódni látszik a korábbi visszaesés után, amit részben a peremszavazók eltűnésével magyaráznak, miközben a kisebb pártok is némileg megszilárdították pozíciójukat, közölte a hirado.hu portál.
A 21 Kutatóközpont június végi kutatása alapján a választani tudó biztos pártválasztók körében 67–23 az arány a Tisza Párt javára a Fidesz–KDNP-vel szemben, ami gyakorlatilag megegyezik a májusi 69–23-as eredménnyel. A különbség a hibahatáron belüli, ugyanakkor a 24.hu kiemeli, hogy a két mérés módszertana eltérő volt.
A portál értékelése szerint a jelenlegi stagnálás mögött az állhat, hogy a korábbi „peremtábor” gyorsabban lemorzsolódott a választási sokk, a győzteshez húzás és a Fidesz gyengébb teljesítménye miatt, miközben a megmaradt szavazóbázis jóval stabilabb és elkötelezettebb – írja az Index.
A teljes népességben 57–20-ra vezet a Tisza Párt, miközben 15 százalék párt nélkülinek vallja magát. A biztosan szavazó pártválasztók között 67–23 az arány.
A kutatás szerint a Mi Hazánk 6-7 százalék körül stabilizálta támogatottságát, míg a többi párt 0–1 százalék között szerepel.
Az Index felidézi, hogy a választások előtt több közvélemény-kutatás is a Tisza Párt akár kétharmados parlamenti többségét valószínűsítette, az utolsó órákban pedig 55–38-as arányt mértek a 21 Kutatóközpont adatai szerint. A párt támogatottsága a választási győzelmet követően emelkedett meg a leginkább.
Nemrég a Medián is friss felmérést publikált: a Hann Endre vezette intézet szerint a teljes népességben 60–18, a választani tudók körében 71–21, míg a biztos szavazó pártválasztók között 73–21 arányban vezet a Tisza a Fidesz–KDNP előtt.
