Magyar Péter: Áder János egy igazi közpénzhorgász
2026. július 3. [10:27]
Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet, és milliárdokat szór el rendezvényekre. „Ennek vége” – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
A volt köztársasági elnök csütörtökön arra szólította fel Magyar Pétert, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot.
A kormányfő véleményét a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón arról kérdezték, hogy Áder János alkotmányos puccsnak tartja a Sulyok Tamás államfő körüli helyzetet.
Magyar Péter úgy reagált: érthető Áder sértődöttsége, hiszen a kekvák állami tulajdonba vételével a hozzá köthető „milliárdos pénzszivattyú-alapítvány” is állami fenntartásba kerül, és „elesik egy nagy bevételtől ő is, meg a sameszai is”.
Azt mondta, az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítványból „évek óta lapátolták ki a közpénzt”. Nem elég, hogy a volt államfő kapja a havi hatmillió forintját, hogy másfél milliárd forintért felújítottak neki a magyar emberek egy villát, hogy jár neki sofőr és komornyik, neki még kellett egy alapítvány és egy tőkealap is – tette hozzá Magyar Péter, hiteltelennek minősítve Áder János szavait. (MTI)
