Orbán Anita a magyar–német együttműködésről tárgyalt Berlinben
2026. június 10. [18:14]
A magyar–német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
Orbán Anita a Facebook-oldalán azt írta, az egyeztetésen elkezdték előkészíteni az őszi német–magyar fórumot, amely szerinte idén különösen fontos jelképe lesz a két ország kapcsolatának.
A céljuk – írta –, hogy ősszel miniszteri szinten is folytatódjon a párbeszéd. A tervek szerint a digitalizációért, az oktatásért, a közlekedésért és az energiaügyekért felelős miniszterek is egyeztetnek majd egymással – tette hozzá.
A magyar diplomácia vezetője közölte: Magyarország készen áll arra, hogy Németországgal nyíltan, felkészülten és eredményorientáltan dolgozzon.
Orbán Anita kitért arra, hogy a május végi helsingborgi NATO-külügyminiszteri találkozón már találkozott Johann Wadephullal. A mostani berlini megbeszélés arra adott alkalmat, hogy részletesebben is áttekintsék a magyar–német együttműködés legfontosabb kérdéseit.
Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Anita kiemelte: a magyar–német kapcsolatok új lendületet vettek. Mindkét fél érdeke, hogy az „elmúlt években sajnálatos módon háttérbe szorult” kétoldalú kapcsolatokat megújítsák, a bizalmat visszaállítsák, és újra a közös értékeket helyezzék fókuszba, valamint további együttműködési területeket azonosítsanak.
A Magyarország és Németország közötti kapcsolatok hagyományokon alapuló, értékálló rendszerben működnek, a modern kori együttműködés komoly történelmi múltra tekint vissza – mondta a miniszter.
Orbán Anita kiemelte, hogy a német vállalatok mintegy 250–300 ezer munkahelyet teremtenek Magyarországon, így közvetetten nagyjából egymillió ember életére vannak hatással. Több ezer magyar diák tanul Németországban, ahogy Magyarország is több ezer német diákot fogad. Annak érdekében, hogy a lehetőségeket még jobban ki tudják használni, a jövőben a két ország minisztériumai közötti együttműködést is szorosabbra fogják fűzni – mondta.
A tervezett német–magyar fórumot, amely ennek az új együttműködésnek a szimbolikus elindítása lesz, október elején rendezik meg. Az elmúlt évek fagyosabb viszonya után a szövetségi szint mellett Magyarország a tartományokkal is szeretné új alapokra helyezni a kapcsolatokat – tette hozzá.
Egy Ukrajnával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva a magyar külügyminiszter elmondta: jelenleg dolgoznak azon, hogy az ukrán elnök és a magyar kormányfő személyesen találkozzon egymással.
Magyarország annak a híve, hogy a tagjelölt országok teljesítményük alapján, ugyanazon feltételek mentén csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, és minden egyes csatlakozni kívánó országgal szemben ez a magyar álláspont. Leszögezte: Magyarország nem támogat fegyverszállítást Ukrajnába, és nem is fog fegyvert szállítani Ukrajnába. (MTI)
