Magyar Péter részt vesz a róla szóló dokumentumfilm olaszországi bemutatóján
2026. április 26. [10:21]
Magyar Péter május 5-én Olaszországba utazik, és részt vesz a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon (RIFF), ahol bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet. Ezt a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök vasárnap közölte Facebook-oldalán.
Kiemelte, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban, emellett 2 nap alatt 3,3 millióan nézték meg a YouTube-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.
A Tavaszi szél - az ébredés című alkotást március 12-én mutatták be, a filmet a Juno Pictures készítette. A Budapest központú filmgyártó és filmforgalmazó vállalkozást Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan alapította, utóbbi a Tavaszi szél rendezője is, írja az MTI.
A produkciós cég korábban azt közölte a Facebook-oldalán, hogy ez a dokumentumfilm lesz a RIFF nyitófilmje.
A Sestri Levantében május 5. és 10. között tartandó RIFF fókuszában a fiatal, 35 év alatti rendezők állnak.
A fesztivált 2017 óta rendezik meg. 2019-ben Topolánszky Tamás Yvan nyerte a legjobb rendezés díját a Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című életrajzi filmjével.
